Botránnyal indul az év: vajon igaz lesz a jóslat?
James kettős halált jósol! Amy Winehouse 2010-ben már nem lesz velünk?
Úgy tűnik, megvan 2009 első botránya. Alex James ugyanis azt jósolja, 2010-ben már nem lesz velünk Amy Winehouse és Pete Doherty.
2009.01.06 20:00ma.hu
Pete Doherty sem kíméli magát!
A Blur együttes énekese szerint a britek női illetve férfi fő botrányhősei olyan önpusztítót életet élnek, amelynek köszönhetően két éven belül távozni fognak az élők sorából. James szerint sem az énekesnő, sem pedig a zenész nem éli meg 2010-et, ha így folytatják. - írja a Stop.
A túlélésre csak akkor van esélyük, ha sürgősen elfogadják a feléjük nyújtott, segíteni szándékozó kezeket, és gyökeresen megváltozatják életvitelüket, felhagyván az önpusztítással.
Winehouse-t ugyanis, mint azt korábban írtuk, 2008-ban saját otthonában ápolták több alkalommal is drogtúladagolás miatt, illetve, a legfőképp ebből fakadó szövődményekkel, mint például súlyos tüdőgyulladással. Leghíresebb dala sem véletlenül a "Rehab" címet viseli.
Amy heti 3500 fontot költött arra, hogy sikerüljön leszoknia a drogokról. Winehouse állítólag tudja, mennyire önpusztító életet él, leginkább attól tart az énekesnő, hogy szervezete nem bírja a gyilkos tempót...
Pete Doherty-ről is több alkalommal érkezett negatív hír. A The Libertines és a Babyshambles együttes frontemberét 2008-ban a Sziget Fesztiválon is láthattuk.
Kate Moss partnere március 12-én tölti be a harmincadikat. Amit talán még James jóslatai alapján is biztosan megélhet
Kapcsolódó írások:
- Amy egy jóképű karibi sráccal élvezte!
- Képek: Amy kilógó mellel és mutatványokkal szórakoztatta a strandolókat!
- Képek a félpucér énekesnőről! Amy föld alatt töltheti a következő szilvesztert
- Képek: Ciki! Amy Winehouse félpucéran nem túl szép látvány...
- A West Ham nem adja a Tottenhamnek Bellamyt
- Cicis fotók- Amy Winehouse pucéran!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


