Sikerült megnyerniük a popdvát maguknak!
Szexis képek- Madonna dögösen volt franciás!
Elkészültek az első képek a Vuitton 2009-es kampányához. Mint ismeretes, a főleg luxuskivitelű táskáiról elhíresült Vuitton cégnek sikerült Madonnát megnyernie a jövő évi kampány reklámarcának.
Madonna korábban a Versace arcaként is megmutatta dögös oldalát! 
A popdíva grandiózus koncertjei, és máig töretlen vonzereje révén teljesen elbűvölte a reklámkampány hűvös szakembereit, akik úgy vélték, szóba sem jöhet más. Maguk a képek egy hamisítatlan, füstös kis francia bisztró hangulatát idézik meg.
A sorozatot Steven Meisel készítette, aki Madonna 1992-es Sex című, az Erotica albumot kísérő könyvét is fotózta: a szoftpornónak is beillő, egy domina nevében írt alkotásban imitált meleg- és szadomazo-pornó jelenetek is szerepeltek.
Igaz, Meisel fotózta az amerikai Vanity Fair májusi címlapját is, amelyen szintén Madonna szerepelt, pornófelhangok nélkül.
Fotó: Louis Vuitton
6,5 millió fontot, azaz több mint kétmilliárd forintot kasszírozott Madonna azért, hogy a Louis Vuitton tavaszi/nyári kampányának arca legyen.
Madonna nem először adja az arcát divatkampányokhoz: korábban a Gappel, az H&M-el, a Versacéval és a Max Factorral is összeállt.
A legutóbbi album révén pedig a Vodafone Live! szolgáltatásának zeneletöltéseit népszerűsítette: a mobilos felületen Hard Candy áprilisi megjelenése előtt elérhetővé váltak exkluzív számok.
A Louis Vuitton „Core Values” kampánya számára az elmúlt hónapban Annie Leibovitz sztárfotós fényképezte Sean Conneryt, Andre Agassit, Keith Richardst, Sofia Coppolát és Francis Ford Coppolát, illetve Mihail Gorbacsovot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


