Állati
Mérgeskígyó tekergett a karácsonyfán!
A peches ausztrál nő alig akart hinni a szemének.
2016.12.19 14:05MTIHalálos mérgű tigriskígyót talált karácsonyfáján egy ausztrál nő Melbourne-ben. Az egyméteres kígyó a karácsonyfadíszek közé fészkelte be magát és maga is úgy nézett ki, mint egy füzérdísz - mondta el Barry Goldsmith kígyóbefogó hétfőn.
Fotó: Barry Goldsmith kígyóbefogó
“Az összes lehetséges helyen – ágy alatt, mosógépben, csizmákban, autóban, kutyaházban, cicadobozban – találtunk már kígyót, de ez volt az első alkalom, hogy egy karácsonyfán. A tigriskígyók nagyon jó mászók és különösen veszélyesek is” – tette hozzá.
Goldsmith elmondása szerint a nő lefotózta az állatot, majd lezárta a szobát és még az ajtó alatti rést is betömte. A szakértő kifejtette: a kígyót ott kell hagyni, ahol van és nem szabad megpróbálni megölni, mert az veszélyes, illegális és egyben kegyetlen is.
A szakértő évente 400 kígyót fog be, majd enged el a vadonban és ahogy ezt a karácsonyfán talált tigriskígyót, általában a többit is szabadon engedi. Ez a faj a legtöbb ausztrál államban védett.
Ausztráliában él a világ legerősebb mérgű kígyóinak egy része. Minden évben halnak meg emberek kígyómarásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


