Gyönyörűek
Hím és nőstény a két bécsi pandabocs
Nagy az öröm a bécsi állatkertben, mert kiderült végre, hogy a Jang Jang nevű nőstény egy hónapos pandaikrei különböző neműek.
2016.09.06 16:58MTI
"A felvételeken immár egészen egyértelműen látható, hogy egy fiú- és egy lánypandáról van szó. Három hím kispanda után nagyon örülünk, hogy végre egy nőstény is született" - mondta kedden Dagmar Schratter, a Schönbrunni Állatkert igazgatója.
A bécsi állatkertben korábban háromszor volt pandaszaporulat, és Jang Jang mindannyiszor hím pandabébit hozott világra.
A Bécsben született pandák már mind Kínában vannak, mert a külföldön világra jött kispandák is Peking tulajdonát képezik.
Az egy hónapja 100 gramm súllyal és 10 centiméteresen világra jött bécsi pandaikrek időközben egykilósak és 35 centiméteresek lettek.

Az állatgondozók szerint jól fejlődnek, nagy "tejpocakjuk" van, egyre szőrösebbek, és anyjuknak már nem kell napi 24 órában melegítenie őket, rövidebb ideig egyedül is jól elvannak a bambuszfészekben az elletőboxban.
A kicsiket egyelőre még az állatgondozók is csak a webkamerán keresztül látják, nemüket testfelépítésük és viselkedésük alapján állapították meg.
Az újszülött óriáspandák esetében az első 100 nap kritikus, ezért a kínai hagyománynak megfelelően csak ennek elteltével adnak nevet a jövevényeknek. Bécsben a kínai partnerekkel egyeztetve döntenek a névadásról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06