Szerencse, játék
17,5 milliárd forintnyi nyeremény úszhat el: a nyertes szelvényt még nem mutatták be
A horribilis kaliforniai lottónyereményért tegnap délutánig nem jelentkezett hitelt érdemlő bizonyítékkal senki sem.
2016.02.05 14:17MTIA kaliforniai lottójáték szervezője csütörtök délután öt óráig adott időt a 63 millió dolláros (17,5 milliárd forintos) lottófőnyeremény nyertesének: eddig kellett volna bemutatni a szelvényt. Az érvényes cédulával a megadott időpontig azonban senki nem jelentkezett. Alex Traverso, a lottójáték szóvivője elmondta, hogy akadnak ugyan, akik bejelentették igényüket a 63 millió dollárra, de ezeket az ügyeket még ki kell vizsgálni.
Szerdán egy Los Angeles-i bíróságon nyújtott be keresetet a Los Angeles megyében élő Brandy Milliner, aki azt állítja, hogy bemutatta a nyertes szelvényt, de elutasították, mert a cédula az illetékesek szerint túlságosan meg volt rongálódva.
A lottójáték szervezői jelenleg minden bejelentett igényt megvizsgálnak. Amennyiben egyiket sem fogadják el, a kaliforniai lottó történetében ez lesz a legnagyobb fel nem vett összeg. A pénzt az állami iskolák kapják meg.
A nyertes SuperLotto Plus-szelvényt augusztus 8-án adták el egy Los Angeles-i 7-Eleven üzletben.
Traverso elmondta: évente 20-30 millió dollárt nem vesznek fel a különböző kaliforniai szerencsejátékok nyertesei. A tavaly bennhagyott nyeremények összege 27,1 millió dollárra rúgott. Nagy összegnek tűnhet, de a szóvivő megjegyezte, hogy a kaliforniai lottó tavaly 3,9 milliárd dollárt fizetett ki a nyerteseknek, miközben 5,5 milliárd dollár volt a bevétele.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06