Tolvajlás
Kétszázmilliót loptak el a filmsztártól
Átszámítva csaknem kétszázmillió forintnyi értéket loptak egy filmsztártól, akit kiraboltak koppenhágai szállodájában.
2015.12.08 18:47MTIA tolvaj magával vitte a széfet, benne a kínai tévésztár, Liu Tao minden értékével - ékszerekkel, luxusórával és készpénzzel. A rendőrség szerint 4,3 millió jüannyi (193 millió forint) értéket loptak el tőle.A 37 éves híresség egy dán cipőmárka reklámozására érkezett Koppenhágába, ahol a First Hotel Kong Frederik szállodában bérelt szobába.
A dán rendőrség kedden bejelentette, hogy elfogták a tolvajt, egy 33 éves lengyel férfit, amint az épp felszállni készült egy Németországba induló kompra, és az ellopott értékek zöme megkerült.
A szállodai tolvaj elmondta, hogy véletlenszerűen tört fel szobákat a szállodában, nem ismerte a kínai színésznőt és nem tudta, hogy mekkora értéket tart a széfjében.
A férfit beismerő vallomást tett, de azt állítja, hogy kevesebb készpénz volt a széfben, mint azt a sértett állítja. A tolvajt előzetes letartóztatásba helyezték, keddi bírósági tárgyalásán megjelent a kínai filmsztár is.
Liu Tao tucatnyi népszerű kínai tévéfilmsorozatben és féltucatnyi mozifilmben, köztük Az utolsó ágyasban szerepelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


