Fertőzés
Charlie Sheennek visszanyalnak a fagylaltjai
A nagyétvágyú színész sokat fizetett szexpartnereinek, hogy eltitkolják az állapotát. Akik viszont nem tudtak a színész fertőzöttségéről, most ügyvédhez fordulnak.
2015.11.20 13:52MTIHírességek elleni perekre szakosodott ügyvédhez fordultak a HIV-pozitív Charlie Sheen volt szexpartnerei.
Gloria Allred sztárjogász, akinek ügyfelei közé tartozik a Bill Cosbyt szexuális erőszakkal vádoló nők egy része, megerősítette, hogy "több nő is felvette vele a kapcsolatot Charlie Sheennel és a jogaikkal kapcsolatban". Az ügyvéd nem árult el további részleteket a következő lépésre vonatkozóan.
Az 50 éves Sheen az NBC csatorna Today című műsorának keddi adásában árulta el, hogy HIV-fertőzött, és azt mondta, "lehetetlen", hogy bárkit is megfertőzhetett a betegsége diagnosztizálása óta eltelt négy évben. Mint hozzátette, őszinte volt szexpartnereivel az állapotát illetően.A műsor egyik házigazdájának a kérdésére válaszolva, amely szerint számít-e jogi támadásokra most, hogy felvállalta az állapotát, a Kaliforniában élő színész azt felelte, biztos benne, hogy ez lesz a következő lépés.
A kaliforniai törvények értelmében ha valaki tudatosan teszi ki HIV-fertőzés kockázatának a partnerét azáltal, hogy védekezés nélkül létesít vele szexuális kapcsolatot, a felelősségre vonáshoz be kell bizonyítani róla, hogy feltett szándéka volt a másik fél megfertőzése.
Sheen a műsorban elmondta: az egyik ok, amiért a nyilvánosság elé tárta állapotát, az volt, hogy véget vessen a prostituáltak és mások általi zaklatásának. A Két pasi meg egy kicsi című televíziós sorozat korábbi sztárja szerint mostanáig nagyjából tízmillió dollárt (2,9 milliárd forintot) fizetett, hogy megvásárolja ezeknek az embereknek a hallgatását.
A színész elismerte, hogy létesített védekezés nélküli szexuális kapcsolatot a betegsége diagnosztizálása óta, de a dologban érintett két személy az orvosa felügyelete alatt állt és időben figyelmeztették őket.
Sheen keddi közlése óta számos volt partnere adott televíziós interjút.
A hírességek elleni perekre szakosodott Allred jelenleg több nőt is képvisel abból a több mint negyvenből, akik azzal vádolták meg Bill Cosby amerikai színészt, hogy partidroggal elkábította őket, majd szexuális értelemben visszaélt a helyzettel. A sztárjogász az O. J. Simpson és Michael Jackson elleni perekben is részt vett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
- 1:44 Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova Köztársaság között
- 1:15 Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06