Programajánló
Az őserdei Masdevallia lesz az őszi orchideakiállítás főszereplője
A Magyar Orchidea Társaság idei őszi kiállítása egy titokzatos és ritka orchideacsoport, a nemes Masdevalliák bemutatására vállalkozik péntektől három napon át a Vajdahunyadvárban.
2015.11.03 23:30MTI
freedigitalphotos.net/adam
A társaság közleménye szerint a Masdevallia orchideák különleges, ragyogó vörös virágaikkal sokáig voltak díszei az inkák romvárosát, Machu Picchut körülvevő mezőknek. Az ott lakók isteneiknek kedveskedtek ezzel a különleges virággal, templomaikat díszítették velük. Míg a 18-19. században még tömegével éltek a magasan fekvő réteken a Masdevalliák, az elmúlt évszázadok során a túlzott gyűjtés drámai helyzetbe sodorta a fajt. Természetes környezetükben már csak a nedves köderdők eldugott zugaiban lehet találni belőlük.
A nemesítéseknek, a laboratóriumi szaporításoknak köszönhetően azonban már nem kell háborgatni a dél-amerikai állományt ahhoz, hogy gyűjtők világszerte magukénak tudhassanak egy-egy Masdevallia tövet - írják az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A vasárnapig tartó budapesti kiállításon a korábbi évek hagyományaihoz híven lesz lehetőség vásárlásra, valamint a látogatók a gazdag kínálat mellett növényápolási szaktanácsadásokon is részt vehetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


