Egyre több a hasonló pozitív eset
Akár gyerekkel a kézben is lehet órát tartani
A tanár is csak ember, mi sem bizonyítja jobban ezt a régi közhelyet, mint az a Tennessee-i professzor, akiről fénykép készült, ahogy diákja kisgyermekével a kezében tartotta meg óráját. Ismét egy szép történet.
2015.09.26 15:59ma.huMég idén májusban lett szenzáció az az eset, amikor egy fiatal anyuka kénytelen volt babáját magával vinni az iskolába, ám az órát tartó tanár nem küldte haza, ami ez után történt, könnyeket csalt sokak szemébe.
A minap szintén egy amerikai egyetemen Joel Bunkowske professzort nem sokkal órája előtt hívta diákja, Amanda Osbon, hogy nem tud beérni az órára, mivel a bébiszitter, aki a gyermekére vigyázott volna, nem ér rá. Az oktató azonban azt javasolta neki, hogy inkább üljön be a gyerekkel az órára, mint hogy kimaradjon belőle.
Az egy éves Xavier eleinte jól viselte magát, da azért másfél óra után látszott, hogy kezdi nagyon unni a tétlen ücsörgést. A professzor megnyugtatta az aggódó anyukát, hogy semmi baj, ha gyermeke sétálgat egy kicsit, hiszen még csak baba.
De a tanár úr még tovább is ment, hiszen hirtelen felkapta a körülötte rajcsúrozó apróságot és őt babusgatva folytatta az előadást. Ekkor készült a kép is. „Van egy két éves gyermekem, szóval nem újdonság, hogy a karomban tartok egy ilyen csöppséget és akár tanítani is tudok közben” – mondta Bunkowske. A videót itt tudja megnézni>>>

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06