Cukiság
Kúszósülkölyök született a Miskolci Állatkertben
Kúszósülkölyök született a Miskolci Állatkertben; az észak-amerikai kontinensen honos, Magyarországon csak Miskolcon megtalálható állatfaj kicsinyét már láthatja a nagyközönség.
2015.05.27 20:45MTI
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark szerdai tájékoztatása szerint az áprilisban világra jött kis kúszósül a harmadik kölyök, amely Miskolcon született.
Két évvel ezelőtt mutatkozott be ez a ritka állatfaj az állatkert látogatóinak - idézték fel az MTI-hez eljuttatott közleményben, kiemelve, hogy már abban az évben utóddal is gyarapodtak, és tavaly tavasszal is világra jött egy kölyök.
Az észak-amerikai kúszósül (Erethizon dorsatum) - más néven észak-amerikai urzon - utódai nagyon fejletten jönnek a világra: már születésükkor a szülők kicsinyített másai. Tüskéik már pár nap után megkeményednek annyira, hogy hatékony védelmet jelentsenek a ragadozókkal szemben, néhány napos korukban pedig már képesek erős karmaikkal maguktól közlekedni a fákon is.
A rágcsálók általában nagyon szapora állatok, a kúszósülök azonban különlegesek ezen a téren, hiszen évente csak egyszer szaporodnak, héthónapos vemhességi idejük is hosszúnak tekinthető, és egy alkalommal többnyire csak egyetlen utód jön a világra.
A kölyök négy-öt hónapos koráig anyatejet fogyaszt, ám már egy hónapos korában elkezdi kóstolgatni a felnőttek táplálékát.
A kúszósülök nem csak Magyarországon, de Európa más állatkertjeiben is ritka állatok. Európában jelenleg 60 egyedet tartanak számon, közülük néggyel lehet a Miskolci Állatkertben találkozni. A kölykök pedig még ennél is ritkábbak: a miskolcival együtt egész Európában mindössze öt kúszósül született eddig az idei évben.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06