Sok kritika érte már a sanghaji állatkertet
A látogatók felelőtlensége miatt pusztultak el a szarvasok
A látogatók által bedobott ételek és az általuk hátrahagyott szemét elfogyasztása után pusztult el három szarvas a sanghaji állatkertben, melyet állatai tartási körülménye miatt korábban is számos kritika ért már.
2015.05.27 12:46MTIAz állatok az elmúlt három héten egymás után hulltak el betegség vagy külső sérelem jele nélkül. Pusztulásuk okára a boncolást követően derült fény, ekkor ugyanis mindhárom tetem gyomrában jelentős mennyiségű ehetetlen anyagot találtak az állatorvosok: nagyjából hat kiló szemetet, műanyag fóliába csomagolt és azzal együtt lenyelt ételt, de még törölközőket is.
A Shanghai Daily napilapnak nyilatkozó állatkerti hivatalnok, Pan Hsziu-vej úgy fogalmazott: az állatoknak valószínűleg komoly fájdalmakat kellett elszenvedniük utolsó napjaikban.
Pan elmondta, mindhárom szarvas nyitott zöld területet is magában foglaló ketrecben élt, ahová a látogatók a tiltás ellenére is viszonylag könnyen bedobálhatták az állatoknak szánt ételt és a hátrahagyott szemetet.
Az állatkert látogatóit az ott dolgozók nyilatkozatai szerint a létesítmény évek óta próbálja kulturált viselkedésre nevelni, ám a példa is azt mutatja, az erőfeszítések többnyire hiábavalóak.
Az elmúlt kilenc évben 19 állat pusztult el valamilyen idegen tárgy elfogyasztása következtében, s a látogatókat minden évben kampányokkal próbálják meg szemétgyűjtésre és a környezet védelmére ösztönözni.
A probléma az ország más városaiban is jelentkezik: tavaly Hsziamenben szintén egy szarvas pusztult el négy kiló műanyag elfogyasztása miatt, két éve a látogatók a sencseni állatkertben dobáltak halálra krokodilokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


