Böllércsapatok versenyeznek szombaton Héhalomban
Szúrnak, perzselnek, bontanak, formáznak - 25 csapat ontja a vért
A kiírás szerint előnyt jelent a disznóölés hagyományához való hűség és a precíz munka, de értékelik a csapatmunkát, annak hangulatát is.
2015.04.22 06:30MTIHuszonöt csapat, mintegy 250 versenyző méri össze tudását szombaton a Nógrád megyei Héhalomban zajló Böllér Bajnokok Ligájában, amelyet a helyszínen olimpikonok, élsportolók népszerűsítenek, és amelynek bevételét a kárpátaljai Sárosoroszinak ajánlják fel - tájékoztatta az MTI-t kedden Héhalom polgármestere.
Bakos József elmondta, hogy a versenyre elsősorban helyből és a környékbeli településekről neveztek be, de Kővágószőlősről, Vecsésről és Sárosorosziból is érkeznek böllércsapatok. Egy-egy csapatban legalább tízen dolgoznak majd, és elindul a versenyen a salgótarjáni megyeháza csapata is.
A polgármester hozzátette: első alkalommal rendezik meg a Böllér Bajnok Ligáját, az elnevezést pedig azért választották, mert meghívták az eddigi böllérversenyek első helyezettjeit.
A megmérettetésen pontozzák majd a szúrás szakszerűségét, a perzselést, a bontást, a sonka, a szalonna, a karaj vagy a dagadó és a szűzpecsenye formázását. A kiírás szerint előnyt jelent a disznóölés hagyományához való hűség és a precíz munka, de értékelik a csapatmunkát, annak hangulatát is.
Egy-egy csapat mellett élsportolók, olimpikonok ténykednek, akik tapasztalataikat megosztják majd a látogatókkal is, így népszerűsítve a rendezvényt. A böllérverseny arca lesz például Zwickl Dániel asztaliteniszező, Kálnoki Kis Attila és Fábián László öttusázó, Szuper Levente, Csoknyai Levente és Pindák László jégkorongozó, Gál Gyula kézilabdázó vagy Hesz Máté és Kristóf András vízilabdázó.
A verseny kísérőprogramjaként népművészeti kirakodóvásárt, kóstolót és folklórműsort is rendeznek. Koncertet ad Hevesi Tamás, de nem hiányzik a programból a sport sem. A Fábián László olimpiai bajnok öttusázó vezette futballcsapat a helyi böllérek csapatával mérkőzik meg.
A böllérversenyt kismalacos tombolahúzás után disznótoros bál zárja Héhalomban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06