Emberfeletti teljesítmény
Kutyahűség: Lassie ettől tuti beájulna
Úttalan utakon, vízen és földön követte örökbe fogadott családját a kóbor kutya.
Nézze meg a szívszorító képeket! >>> 
A svéd „Peak Performance” csapat Ecuadorban vett részt a kalandtúra világbajnokságon, amely során 690 kilométert tettek meg gyalog, biciklin és kajakon az Amazóniai őserdőben.
Az egyik pihenőnél a négyfős csapat vezetője, Mikael Lindnord megosztotta ebédjét egy, a táborhely körül sündörgő kóbor kutyával. Ami egy közösen elköltött étkezésnek indult, úgy tűnik, életre szóló kapcsolattá alakult.
Az eb ugyanis attól a pillanattól kezdve nem tágított a csapat mellől, végigkísérte őket útjukon. Ami pedig nem volt könnyű. Nem egyszer fordult elő, hogy a társaságnak külön erőfeszítéseket kellett tenniük négylábú bajtársukért, például mikor a kutya majdnem teljesen beragadt a sűrű sárba.
Amikor a versenyzők a kajakozós szakaszhoz érkeztek, a szervezők felhívták Lindnord figyelmét, hogy – a veszélyek miatt – nem viheti magával a kutyát. De ahogy ellökték magukat a parttól, az Arthur névre keresztelt kutya utánuk vetette magát és addig úszott, míg Lindnord meg nem ragadta és be nem rántotta maga mellé a kajakba.
Noha Arthur legalább olyan fáradt volt, mint a csapattagok, nem adta fel a versenyt és végül, hat nap után, öten lépték át a célszalagot a 12. helyen végezve a mezőnyben. A hűséges kutyus azonnal híressé vált, és Lindnord elmondása szerint olyan mély szeretet alakult ki köztük, hogy úgy döntött, magával viszi Svédországba legújabb barátját.
A svéd hatóságok engedélyezték a kutya bevándorlását, persze egy ideig még karanténban tartják, nehogy valami egzotikus betegséget cipeljen be magával az északi országba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


