Babyboom
Sokkoló történet a nőgyógyászaton - fotók!
Nyolc évig nem esett teherbe, a sorozatos orvosi vizsgálatok egyikén döbbenetes ultrahangképet látott egy nő.
2014.10.04 20:33ma.huA Utah államban élő Ashley Gardner és férje, Tyson évek óta küzdöttek azért, hogy gyerekük legyen, míg végül nem maradt más, mint a mesterséges megtermékenyítés módszere. Áldatlan állapotukat azonban alaposan felrázta az ezt követő első ultrahangvizsgálat, mely szerint a beavatkozás négyszeresen sikerült.
Mindössze két megtermékenyített petesejtjét ültették vissza a méhébe a beavatkozás során, általában ezekből az egyik fel is szívódik, jobb esetben pedig kétpetéjű ikrek születnek. Ez esetben is mind a két megtermékenyített petesejt megmaradt. Ami még önmagában nem lenne hír, ám mindegyik petesejt duplán termékenyült meg, azaz két egypetéjű ikrekkel terhes most az asszony. Dr. Alan Penzias, a Harvard Medical School szakembere szerint 70 millióból mindössze egy kétszeres egypetéjű ikerterhesség.
Szerencsére, ott volt a család fotós barátja, Alicia Hallock is, aki megörökítette az első pillanatokat:
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


