Forró Jupiterek és csillagok
Ikercsillagok, Jupiternyi bolygókkal
Meglepően sok a bináris rendszerek száma, galaxisunkban nagyjából minden második naprendszer közepén két csillag található. Ám a mostanában felfedezett - bolygóival együtt - már igencsak figyelemreméltó objektum.
2014.10.03 17:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Európai csillagászok bukkantak rá a bináris rendszerre a WASP-94A csillag tanulmányozása közben. Nem is egy másik csillagra vadásztak, csak bizonyítékot találtak egy forró Jupiter jelenlétére a rendszerben, és ezt akarták felfedni. És míg sikerrel jártak, "előbújt" a naprendszer másik csillaga is, melyet WASP-94B-nek neveztek el. Utóbbi szintén rendelkezik egy forró Jupiterrel.
Mielőtt kitérnénk arra, mit is értünk forró Jupiter alatt, nézzük meg kicsit közelebbről a bináris rendszereket! Csillagok háborúja rajongóknak nem ismeretlen a felállás: adott naprendszerben nem egy, hanem kettő központi csillag található. Az egymás körül keringő plazmagömbök nem is olyan ritkák; becslések szerint a Tejútrendszer csillagainak mintegy fele ilyen "konfigurációban" rója végtelennek tűnő útját.
Míg korábban úgy gondolták, hogy bináris rendszerekben másként mehet végbe a bolygókeletkezési folyamat, nemrég kiderült, hogy az exobolygók nagyjából ugyanolyan valószínűséggel találhatók meg bináris rendszerekben, mint egy csillaggal bíró naprendszerekben. Ám ezt egészen 2012-ig nem sikerült alátámasztani, akkor fedezték fel az első példányt.
Forró Jupiterek
A tudomány jelenlegi állása szerint azok az égi képződmények tartoznak ide, melyek zömmel gázneműek, de ahhoz nem rendelkeznek elegendő fűtőanyaggal, hogy csillagként kigyulladhattak volna. Méretük is alatta marad a csillagokénak, többnyire olyan bolygóként járják útjukat, mint a mi Jupiterünk. Ha "túlságosan" közel kerülnek központi csillagaikhoz, akkor jelentősen felhevülnek, ilyenkor beszélünk - természetesen minden életformának alkalmatlan terepként szolgáló - forró Jupiterről.
Ezek az égitestek viszonylag ritkának számítanak. Egy bináris rendszerben meg főleg, cikkünk tárgya az első ilyen képződmény, amit eddig meg sikerült figyelni. Elképzelhető, hogy a WASP-94 rendszer ideális körülményeket teremtett ezeknek a szokatlan bolygóknak, így hasznos eszközéül válhat a csillagászoknak a forró Jupiterek csillagaikhoz közeli állapotának megértésében.
Sokáig ugyanis azt gondolták, hogy nem lenne szabad ennyire közel kialakulniuk az adott naprendszer központjához, mivel ott egyszerűen túl nagy a forróság. Az elképzelések szerint a protoplanetáris korong csillagtól jóval távolabbi pontján születnek meg, és aztán valamilyen okból kifolyólag közel kerülnek napjukhoz. Elképzelhető, hogy más bolygók vagy csillagok "bolondíthatják" meg ennyire pályájukat - remélhetőleg a WASP-94 választ ad majd a kérdésekre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06