Ázsiai szokások
Halálra kövezték a terhes nőt
Saját hozzátartozói köveztek halálra kedden a kelet-pakisztáni Lahor központjában, fényes nappal egy három hónapos terhes nőt amiatt, hogy a család által kiválasztott férfi helyett a szerelmével házasodott össze.
2014.05.27 17:55MTI
Forrás: Wikipedia
A 25 éves Farzana Ikbal ügyvédje elmondta, hogy védence családja emberrablásért feljelentette az újdonsült férjet, a lányt így beidézték a lahori bíróságra. A fiatal feleséget kedden hallgatták volna ki, vallomástételére azonban már nem kerülhetett sor, mert mintegy 30 hozzátartozója kövekkel támadt rá a több mint 10 milliós nagyváros szívében található bíróság bejárata előtt - közölte a rendőrség.
Rana Akhtar, a lahori rendőrség egyik magas rangú tisztségviselője szerint a családi perpatvar közepette az egyik fiútestvér még a puskáját is elsütötte, de elvétette a célpontot. A lány ezután elkezdett menekülni, de elesett. A családtagok ekkor körülállták és téglákkal halálra verték.
Az egyedül maradt férj kérésére a rendőrség vádat emelt a gyilkosságot elkövető családtagok ellen - közölte Mohamed Mustak, egy másik rendőrségi illetékes.
Az emberi jogok nemzeti bizottságának adatai szerint Pakisztánban tavaly közel ezer nőt öltek meg azért, mert állítólag foltot ejtett a családja becsületén. A testület élesen bírálta, hogy ezeknek a becsületgyilkosságoknak az elkövetői többnyire "büntetlenséget" élveznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


