Nyílt levél a brunei szultánhoz
Jogászok tiltakoztak a megkövezés újbóli bevezetése ellen
A brunei szultánnak címzett nyílt levélben tiltakoztak hétfőn nemzetközi jogászok az ellen, hogy a kis délkelet-ázsiai iszlám államban tavasztól ismét megkövezéssel büntetik a házasságtörést.
2014.01.27 14:16MTI
A Nemzetközi Jogászbizottság (ICJ) nevű, genfi székhelyű nem kormányzati szervezet szerint a Borneó szigetén található szultanátusban áprilistól életbe lépő jogszabályok sértik az emberi jogokat.
"Az olyan törvények, amelyek a házasságtörést, a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot és az azonos neműek közötti partneri viszonyt kriminalizálják, nem egyeztethetők össze a nemzetközi normákkal" - írta a csoport a Haji Muda Hassanal Bolkiah Muizzaddin Waddaulah szultánt megszólító nyílt levélben.
A kőolajból meggazdagodott, mintegy 400 ezer lakosú országban a halálbüntetéshez is vissza akarnak nyúlni, jóllehet azt 1957 óta már nem alkalmazzák. A brunei szultán még októberben azt mondta, hogy az új törvények Isten muszlimok számára kijelölt útmutatásaiként értelmezendők.
A brunei népesség kétharmada szunnita muzulmán, a maradék buddhista, keresztény, illetve felekezeten kívüli. A Dél-kínai-tenger partján elterülő, 5765 négyzetkilométer alapterületű szultanátus 1888-ban lett brit védnökségi terület. 1959-ben korlátozott önkormányzatot kapott az ország, 1984. január 1-jén pedig elnyerte függetlenségét.
Kőolaj- és földgázvagyonának köszönhetően a kelet-ázsiai térség egyik leggazdagabb országa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06