Lefújta tokiói koncerjeit a sztár
Vírusos betegség támadta meg Paul McCartney-t
Egy közelebbről meg nem nevezett vírusos betegség miatt kénytelen volt lemondani két hétvégi tokiói koncertjét Paul McCartney, sőt lefújta a szombati pótlására ígért hétfői fellépését is.
2014.05.18 14:28MTI
Forrás: YouTube
A 71 éves legendás énekes pénteken esett ágynak, és szombaton az utolsó pillanatban mondta le a nemzeti stadionban tartandó koncertjét. Akkor azt ígérte, hogy vasárnapra felépül, aznap este már fellép, sőt hétfőn bepótolja elmaradó szombati fellépését is.
A Beatles együttes egykori tagja azonban vasárnap arról tájékoztatta tokiói rajongóit japán turnéjának szentelt Facebook-oldalán, hogy nem javult az állapota, és a hétfői pótkoncertet sem tarthatja meg.
Az énekes csalódottságát és sajnálkozását fejezte ki, amiért kénytelen volt "cserben hagyni" közönségét. A szervezők közlése szerint az orvosok teljes nyugalmat írtak elő Paul McCartneynak. Az ex-Beatle ennek ellenére meg akarta tartani a vasárnapi koncertet, zenekara azonban ezt nem engedte.
A szerdára kitűzött tokiói és a szombati oszakai koncertet a dolgok jelenlegi állása szerint megtartják. Az AFP szerint McCartney kimerítő dél-amerikai turnéja után kezdte meg japán koncertsorozatát.
A francia hírügynökség emlékeztet arra, hogy a sztár legutóbbi japán fellépésekor, tavaly novemberben 39 dalt adott elő anélkül, hogy akár csak egyetlen szünetet is tartott volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


