Megkötést jelentene a munkaadók számára
Kapjanak a férfiakéval egyenlő bért a nők, vagy ne?
Az egyenjogúság hazájában, az Egyesült Államokban már harmadszor szavazzák le a honatyák a gyengébbik nem anyagi lehetőségeit javítani hivatott kezdeményezéseket.
2014.04.09 21:35MTI
Az amerikai szenátus republikánus tagjai szerdán zátonyra futtattak egy demokrata törvénytervezetet, amely a nők fizetésbeli diszkriminációjának megszüntetését célozta.
A szövetségi felsőházban 53-44 arányban szavaztak a törvényjavaslat mellett. A jogszabály szenátusi elfogadásához azonban 60 voksra lett volna szükség. (A házban a jelenlegi összetételében 53 demokrata, 45 republikánus és 2 független szenátor van, utóbbiak a legtöbb esetben a demokratákkal együtt szavaznak.)
A voksolás eredményének mobilizáló hatása lehet a novemberi "félidős" kongresszusi választásokon. A republikánusok elutasító szavazata a demokraták kezére játszhat, akik attól tartanak, hogy a követőik közül sokak által érdektelennek tartott politikai erőpróbán elveszíthetik a többséget a szenátusban.
Az idei immár a harmadik olyan választási év Amerikában, amikor a demokraták a nemek bérezésének kiegyenlítését szorgalmazták, a republikánusok pedig az indítvány ellen szavaznak. A törvénytervezet egyébként a republikánus többségű képviselőházban akkor is elakadt volna, ha azt a szenátus megszavazza.
Az amerikai Népszámlálási Iroda adatai szerint 2012-ben a nők átlagosan a férfiak bérének 77 százalékát kapták. Ez javulást jelent az 1960-ban mért 61 százalékhoz képest, ám az arány 2001 óta gyakorlatilag nem változott. A statisztikák azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban az összehasonlítható állásokban dolgozó férfiak minden iskolázottsági kategóriában többet keresnek, mint női kollégáik.
A republikánusok szerint a bérek kiegyenlítése megkötést jelentene a munkaadók számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06