Az elnöki pár nyaralni készül
Képek! Carla Bruni lemeze az élre szökött
Átvette a vezetést a francia lemezeladási toplistán Carla Bruni francia first lady kéthete megjelent új albuma.
2008.07.24 16:00MTIA Comme si de rien n'etait (Mintha mi sem történt volna) című dalgyűjtemény - amelynek számait maga Bruni írta - július 11-én került a boltokba, és azóta annyian vásárolták meg, hogy a heti toplistán kiütötte a nyeregből a korábbi listavezető brit banda, a Coldplay Viva la Vida albumát - jelentette az eladásokat számon tartó francia lemezipari vállalatcsoport, a SNEP.
Közleményükből azonban nem derült ki, voltaképpen mennyi is fogyott Nicolas Sarkozy francia elnök feleségének lemezéből. Korábbi közlésük szerint a megjelenés utáni első napokban 14 ezer példány fogyott el belőle Franciaországban. Az államfő és felesége egyébként hétfőn vakációzni indul.
A pár előbb a Földközi-tenger partján fekvő festői bréganconi erődöt keresi fel, amely a francia államfők hivatalos rezidenciája, majd a Bruni család birtokára utaznak Cap-Negrébe. Sarkozy elnök programjában augusztus 8-án még az olimpiai megnyitón való villámlátogatás is szerepel, ahova neje is elkíséri.
Kapcsolódó írások:
- Hallgassa meg! Carla Bruni albuma egyre feljebb mászik
- Hallgassa meg! - Ingyen énekel Carla Bruni az interneten
- Carla Bruni ingyen adja új lemezét
- Carla Bruni-Sarkozy ösztönösen baloldali - Pikáns képek
- Képek - Carla Bruni: Sarkozy sármja és intelligenciája magával ragadott!
- Szexi fotók! Carla Bruni harmadik lemezét adja ki
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


