Divatvilág
Carla Bruni-Sarkozy a Bulgari modelljeként tér vissza
Igaznak bizonyultak a március óta keringő pletykák: Carla Bruni-Sarkozy visszatért a divatvilágba, a volt francia first lady a Bulgari ékszerbirodalom Diva nevű kampányában látható.
2013.07.17 05:30MTI
Az olasz születésű egykori topmodell Terry Richardson fényképezőgépe előtt pózolt a római fotózáson - írta a The Daily Telegraph című brit lap.
"A Bulgari számomra a szenvedély és az élénk, színes római életkedv jelképe" - mondta Carla Bruni-Sakozy, mielőtt felelevenítette volna nagynénje Bulgari-karkötőjével kapcsolatos emlékeit. "Szerettem azt az ékszert, szerettem az örömöt és a fantáziát, amelyet tükrözött. Arról álmodoztam, hogy egy nap majd én is birtokosa lehetek egy ilyen csodának. Azt mondták nekem, csakúgy mint én, az a karkötő is Olaszországból került Párizsba. Talán emiatt is szerettem" - fogalmazott.
A 45 éves híresség a húszas éveiben olyan márkákat képviselt, mint a Dior, az Yves Saint Laurent és a Chanel. 1997-ben azonban felhagyott a modellkedéssel, hogy zenei pályafutását egyengesse. Első albuma 1999-ben jelent meg és kétmilliós példányszámban kelt el.
Carla Bruni 2008-ban ment feleségül Nicolas Sarkozy francia elnökhöz, akitől 2011-ben megszületett kislánya, Giulia. A modellnek van egy fia, Aurélien is, akinek apja Raphael Enthoven filozófus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06