Megszólalt a transzplantált zenész
Lou Reed: "Nagyobb és erősebb vagyok az új májammal"
Felesége után a híres amerikai rockzenész, Lou Reed is megszólalt májátültetésével kapcsolatban: honlapján úgy fogalmazott, hogy "nagyobbnak és erősebbnek" érzi magát, mint valaha.
2013.06.04 14:14MTILou Reed korábban alkohol- és drogproblémákkal küzdött. Az életmentő májátültetést még áprilisban hajtották rajta végre az Egyesült Államokban egy clevelandi klinikán. Felesége, Laurie Anderson a hét végén beszélt a sajtónak a sikeres műtétről. Most pedig a 71 éves művész számolt be egészségi állapotáról, terveiről a honlapján.
"A modern orvostudomány, fizika és kémia diadala vagyok" - írta a zenész és megemlítette, alig várja már, hogy ismét felléphessen.
Lou Reed nevét a hatvanas évek második felében a Velvet Underground együttes alapító frontembereként ismerte meg a világ. Alkoholról, drogról és halálról szóló szerzeményeik sötét, félelmet keltő hangzása és színpadi fellépéseik erősen hatottak a hetvenes-nyolcvanas évek punk, újhullám és europop irányzataira.
A hetvenes évektől sikeres szólókarrierbe kezdett, húsz stúdióalbuma jelent meg. Nevéhez számos filmzene fűződik, de filmszerepeket is vállalt (Egy füst alatt - Beindulva), és több fényképalbuma jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


