A vizsgát díjazta a Policier filmfesztivál zsűrije
Hámori Gabriella lett a legjobb színésznő Belgiumban
A legjobb színésznő díját kapta a hétvégén a belgiumi Liege filmfesztiválján Hámori Gabriella A vizsga című filmben nyújtott alakításáért. Ez a harmadik díja ezért a szerepéért.
2013.04.29 16:39MTI
A színésznő vasárnap este Michel Galabru francia színésztől, a nemzetközi zsűri elnökétől vehette át a Policier filmfesztivál díját. A bűnügyi filmeket felvonultató filmmustrát idén hetedik alkalommal rendezték meg Liege-ben. Hámori Gabriella korábban New Yorkban és Los Angelesben is díjat kapott ezért az alakításáért.
Bergendy Péter A vizsga című filmje, amelyet a nemzetközi közönség először tavaly nyáron a Karlovy Vary Filmfesztiválon láthatott, azóta a világ számos filmfesztiválján sikert aratott. Az ügynökthriller 1957 karácsonyán játszódik, amikor az államvédelem tisztjeinek vizsgát kell tenniük, hogy bizonyítsák az új rezsimhez fűződő hűségüket.
A filmben Hámori Gabriella mellett Kulka János, Nagy Zsolt, Scherer Péter és Elek Ferenc alakította a főbb szerepeket. A Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi igazgatósága A vizsga forgalmazási jogait számos országban értékesítette, köztük Ausztráliában, Új-Zélandon és Spanyolországban is - ismertette a Magyar Filmunió.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Római-parti árvízvédelem - a tervezett mobilgát kettévágná Óbudát
- 8:11 Bódis Kriszta kuratóriumi tag lesz a Fővárosi Szociális Közalapítványban
- 6:09 Fővárosi Közgyűlés - Júniustól emelkednek a BKK-jegyárak
- 22:06 NATO-főtitkár: meghalt négy amerikai katona egy litvániai hadgyakorlaton
- 20:04 Gyászol a Fidesz - újabb váratlan haláleset
- 18:39 A természetvédők szövetsége a génmódosított műhús betiltását sürgeti
- 16:37 Szlovákiában rendkívüli helyzet kihirdetését hagyta jóvá a kormány a száj- és körömfájás miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06