Már a jegygyűrűt is kinézte magának
Képek - 8 milliós gyémántba öltözött Csobot Adél
Különleges élményben lehetett része néhány ismert hazai hírességnek: már a Miss International Hungary döntője előtt megcsodálhatták azokat a gyémántékszereket, amiket a szépségek fognak viselni.
Milliós ékszerekben pompáztak a sztárok
Igaz, hogy egyelőre még a jelentkezés nem zárult le, de rohamosan közeleg az a nap, amikor a szebbnél szebb lányok közül kiválasztják a legszebbet, természetesen egy parádés rendezvény keretein belül. A színpompás szépségkirálynő-választáshoz pedig a legmagasabb minőség dukál, ékszerekben is, és mi más emelhetné jobban a Miss International Hungary fényét, mint a gyémántok csillogása!
Azt ugyan még nem tudni, ki lesz az a mintegy két tucatnyi szépség, akik a több körös előválogatók végén a színpadon küzdhetnek a zsűri kegyeiért és a koronáért, az viszont biztos, hogy a Caprice műhelyében már készülnek a pazar gyémántékszerek, amiket a királynőjelöltek viselhetnek azon az estén. Sőt: néhány szerencsés kiválasztott már jóval a finálé előtt megnézhette nemcsak a csodaszép ékszereket, hanem fel is próbálhatták egyik-másikat, miközben ízelítőt kaptak abból, hogyan is lesz egy fakó kőből gyönyörű gyémántdísz.
Bencsik Tamara és Csobot Adél szinte gyermeki lelkesedéssel vetették magukat az ékszerek közé, de még Kozma Klaudiát, a tavalyi szépségkirálynőt is elbűvölték a csodálatos darabok. Kiderült, hogy Adél inkább a finomabb darabokat kedveli, Tamara azonban nem aprózta el, ő a méretesebb kövekbe szeretett bele. Klaudia szépségét már csak a világon egyedülálló igazgyöngyből készült nyaklánc tudta fokozni.
Persze mindhárom hölgy legnagyobb álma, hogy egyszer egy gyűrűbe foglalva kapjanak egy efféle gyémántot, és ha már a műhelyben jártak - ahol nemcsak nézhették, de ki is próbálhatták a gyémántcsiszolást -, gyorsan ki is választották, milyen jegygyűrűt szeretnének kapni egykoron.
Közben a fiúk sem maradtak hoppon, Rippel Feri és Viktor a szintén a szépségkirálynőknek tartogatott luxus Lamborghinibe szeretett bele, imádták a száguldozást a zárt parkolóban. Lelkesedésük láttán Tamara is kedvet kapott kipróbálni az álomautót, a többiek inkább csak kívülről csodálták a járgányt.
Aki kedvet kapott az ékszerek viseléséhez és elég szépnek és magabiztosnak érzi magát a megmérettetéshez, még mindig elküldheti jelentkezését a versenyre!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06