Lajtai Katival együtt csapott fel benzinkutasnak
Képek - Tarány Tamás gondosan töltögetett...
Új benzinkutat avattak nemrégiben Szekszárdon, és ebből a városhoz kötődő Tarány Tamás és Lajtai Kati sem maradhatott ki: az első autókat ők maguk töltötték tele benzinnel.
Tarány Tamás és Lajtai Kati töltögették az új benzint
Tarány Tamás 22 éves koráig a Szekszárdtól nem túl távoli Bonyhádon élt, Lajtai Kati, a hajdani Crystal együttes énekesnője pedig 14 éves koráig töltötte gyermekkorát Tolna megye székhelyén, így aztán nem volt számukra kérdés, hogy népszerűsítsék-e a Szekszárdon nemrégiben megnyitott professzionális automata benzinkutat, amely ráadásul teljes mértékben magyar tulajdonban van. A töltőállomást a két híresség mellett a város képviseletében Kővári László avatta fel.
"Bonyhádra, majd Szekszárdra jártam iskolába, ezért rengeteg élmény fűz ehhez a vidékhez. Ráadásul egyik zenekaromat is a bonyhádi cimboráimmal alapítottam, s bár azóta már feloszlottunk, azért mindig meglátogatom őket, ha hazajövök" - árulta el Tarány Tamás. Az új benzinkútnak azért is örül különösképp, mert nemrégiben szerezte meg maga is a jogosítványt, igaz, egyelőre még csak nagybátyja autóján gyakorol, de reméli, hamarosan a saját kocsijába is töltögetheti a benzint.
Ebben az új töltőállomáson már szerzett is némi gyakorlatot, mert az avatás örömére ő is segített az első négy érkező vásárlónak megtöltenie a benzintartályát: összesen 120 liternyi üzemanyagot kaptak ajándékba a legfrissebbek. A Nagy Tankolás nevű "hadműveletben" Lajtai Kati is segítségére volt, aki bár csak a gyermekéveit töltötte a városban, máig úgy érzi, a legfontosabb alapokat itt szívta magába.
"Mondhatjuk, hogy énekesi karrierem is innen indult, hiszen már az oviban felfigyeltek a muzikalitásomra" - mesélte az énekesnő, aki gyakran megfordul ma is errefelé, hisz édesanyja itt él. "Azért is örültem a benzinkút megnyitójának, met jó apropó volt, hogy találkozzam a családommal" - vallotta be nevetve a sztár.
A hazai kúthálózat tagjai közt Szekszárdot már a hetedikként köszöntötték Cegléd, Baja, Salgótarján, Sátoraljaújhely, Békéscsaba és Kiskunhalas után, de további állomásokat készülnek átadni Pécsett és Debrecenben, ahol a szekszárdi nyitáshoz hasonlóan az első 10 napban 5 forinttal olcsóbban lehet benzinhez és gázolajhoz jutni, a saját márkás motorolajat pedig ugyancsak kedvezményesen adják a kutak mellett található kék-piros emblémás szupermarketekben.
"Mindig örömteli pillanat, amikor egy új vállalkozás indul a városban, ráadásul ennek a töltőállomásnak a tulajdonosi köre is magyar, ami a mostani nehéz gazdasági helyzetben különösen biztató. Magánemberként és képviselőként is rendkívül felemelő volt számomra a megnyitó" - árulta el Kővári László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06