Oktatásra adják a pénzt!
Képek! Brangelina 1 millió dollárral segíti az iraki gyerekeket
Brangelina, vagyis a két hollywoodi filmsztár, Angelina Jolie és Brad Pitt közös alapítványa, a Jolie-Pitt Alapítvány 1 millió dollárral segíti olyan gyerekek oktatását, akik szüleiket, otthonukat, iskolájukat veszítették el az iraki háború miatt.
2008.06.26 11:00MTI
Az adományt négy segélyszervezet fogja szétosztani iraki és amerikai gyerekek helyzetének javítására.
"Ezek az oktatási segélyprogramok a legalkalmasabbak arra, hogy a konfliktusokban kárt szenvedett gyerekek sebeinek gyógyulását elősegítse" - írta nyilatkozatában Angelina Jolie, aki terhes, ikreket vár.
"Remélhetőleg másokat is arra ösztönzünk ezzel, hogy támogassák ezeket a nagyszerű szervezeteket" - ezek Brad Pitt szavai.
Az 1 millió dollárból támogatni fogják az iraki háborúban elesett amerikai katonák gyerekeinek oktatását, iraki gyerekeknek könyveket, iskolai eszközöket és egyéb közszükségleti cikkeket vásárolnak, ezen kívül kijavítanak három iskolát, valamint iskolai egyenruhát és taneszközöket vesznek otthonuktól elszakított iraki gyerekeknek. A Jolie-Pitt Alapítvány tavaly több mint 300 ezer dolláros segélyt nyújtott dárfúri menekülteknek.
Kapcsolódó írások:
- Képek! Mitől ilyen szép Angelina Jolie?
- Angelina Jolie magához fog térni
- Képek - Angelina: Nincs is jobb a terhes szexnél!
- Angelina egy vagyont költött a babaszobára - képek a lurkókról
- Angelina Jolie terhesen is élvezi a szexet! - fotók a szexistennő Jolie-ról
- Képek - Angelina Jolie a legidegesítőbb sztár?!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


