Simon Peresz tiszteletére lép fel
Barbra Streisand ilyet még soha nem csinált!
Hosszú pályafutása során először lép fel Barbra Streisand Izraelben: a világhírű színésznő-énekesnő a Simon Peresz elnök 90. születésnapja alkalmából júniusban rendezendő ünnepségen ad elő.
2013.03.12 07:29MTI
A zsidó művésznő számos alkalommal járt már Izraelben, gyűjtéseket szervezett a közel-keleti állam, valamint annak hadserege javára, énekelte az izraeli himnuszt, de soha nem lépett fel ott. Az ötszörös Grammy-díjas és Oscar-díjas Barbra Streisand a Jediót Ahronót című lap hétfői értesülése szerint június 15-én és 16-án lép fel Izraelben, a helyszín azonban még nem ismert.
A híresség részt vesz az Izraeli Elnöki Konferencia június 18-i megnyitóján Jeruzsálemben. A Jediót Ahronót szerint Barbra Streisand izraeli fellépését két éven át húzódó egyeztetések előzték meg, a filmcsillag ugyanis legalább öt producertől kapott ajánlatot. Korábban mindannyiszor elhárította a felkérést, mondván, hogy nem volt Európa-közeli koncertkörútja, amelybe beilleszthette volna az izraeli fellépést.
A lap úgy becsülte, egy Streisand-koncert hozzávetőleg 50 ezer embert vonzhat.
Kapcsolódó írások:
- Barbra Streisand 36 év után töri meg a csendet
- Barbra Streisand meglepetése: lemezre kerülnek a kiadatlan felvételei
- Road-movie-ban vállalt szerepet a 70 éves díva
- Woman in love: Barbra Streisand újra rendez, szerelmi történetbe vág
- Barbra Streisand fejenként 50 ezer dollárért vacsoráztatta meg vendégeit
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06