Jó hírnév megsértése miatt perelték be a színészt
Újra bíróság előtt Stohl András: börtöne perelte be
Jó hírnév megsértése miatt polgári pert indított Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró, a Magyar börtönpokol című könyv szerzője ellen a Budapesti Fegyház és Börtön.
2013.03.04 13:16MTIKoszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivőjének közlése szerint a felperes annak megállapítását kéri, hogy a korábban öt hónapot börtönben töltő Stohl András, illetve a színész ott szerzett "élményeit" könyvbe foglaló Szalai Vivien újságíró a kötetben szereplő valótlan állításokkal megsértették a Budapesti Fegyház és Börtön jó hírnévhez fűződő jogát.
A kereset szerint a tavaly ősszel megjelent könyv a felperes társadalmi megítélését is hátrányosan érinti. Mindezekért arra kérik a törvényszéket, hogy kötelezze nyilvános bocsánatkérésre és ötmillió forint nem vagyoni kártérítés egyetemleges megfizetésére az alpereseket (a pénzt alapítványoknak ajánlanák fel), és elvárják a kötet forgalmazásának betiltását is - mondta a törvényszék szóvivője.
Stohl Andrást azért ítélték el 2011 októberében, mert 2010. május 8-án a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, és összeütközött két szabályosan közlekedő autóval, az így okozott balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. A színészt súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt a másodfokon eljáró bíróság tíz hónapos börtönbüntetésre ítélte, de jó magaviselete miatt öt hónap letöltése után tavaly március 5-én feltételesen szabadult.
Stohl a rácsok mögötti élményeiről börtönnaplót vezetett, ez alapján írta meg a Magyar börtönpokol című, az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent könyvet Szalai Vivien. Ügyükben az első tárgyalást május 23-ra tűzték ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


