Születésnap után jöhet az új nagylemez is
Új társra lelt Caramel - de mi a helyzet a szerelemmel?
Nemrégiben ünnepelte születésnapját, hamarosan pedig új nagylemezzel lepi meg közönségét. Caramel életében jelenleg a zene szerepel az első helyen, azonban szabadidejét korántsem tölti magányosan. Sőt, új élettársra lelt!
2013.02.20 16:29ma.huBarátai által szervezett meglepetésbulival köszöntette harmincegyedik évét Caramel, aki ezúttal Kiss Orsinak mesélt életének aktualitásairól. Az énekes eddigi legszínesebb albumát készíti éppen, amelynek első dala, a Jelenés már a Class FM egyik kedvence.
„Olyan dolgokat bizonyítottak a rajongóim számomra, hogy szeretnék most valami különleges dolgot adni nekik. Abszolút a rajongóimnak írtam ezt a dalt” – mesélte a Jelenésről Caramel. – „Nagyon sokszínű lesz az anyag, ráadásul nem élveztem még egyik lemezemnél sem ennyire a stúdiómunkát és a dalszerzést, mint ennél. Teljesen szabadnak érzem magam, a legmélyebb és legőszintébb gondolataim tükröződnek vissza ezekben a dalokban” – tette hozzá.
Caramel és Kiss Orsi (Fotó: Redlemon)
Természetesen szóba került a szerelem is. Caramel elárulta, hogy bár a spontán kávézásoktól nem zárkózik el, barátnő jelenleg nincs az életében. Mégsem magányos, hiszen egy vadóc házi kedvenccel osztozik lakásán.
„Nyitott vagyok a nők felé, hogyha úgy érzem, hogy érdekel valaki, akkor akár lehet szó randiról, bár bevallom, a randikat nagyon nem szeretem, nincs bennük semmi spontán. Viszont van egy macskám, aki feltölt, de emellett baromira ki tud borítani, kegyetlen egy állat” – nevetett az énekes.
„Három hónapos, Makinak hívják. Életveszélyes. Harap, karmol, de nem ám gyengén, leharapja a fél kezemet csuklóból, és mindent szétszed” – árulta el az idén a Glamour Women of the Year legsármosabb férfi díjára esélyes Caramel.
Kiss Orsi rendkívül jó hangulatban beszélgetett vendégével, a kérdés témája bármi lehetett, Caramel mindenre őszintén válaszolt. „Mindenki tudja, hogy Caramel nem szívesen nyilatkozik a magánéletéről, de valamiért kivételt tett velem, ami nagyon jól esett. Már-már baráti hangulatban beszélgettünk” - mesélte Orsi, aki a sztár életének még több titkáról rántja le a leplet a vasárnapi Class40-ben, ahol a legfrissebb belépők mellett az is kiderül, hogy megtartja-e jelenlegi pozícióját a piacvezető rádió listájának jelenlegi aranyérmese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


