Első gyermeke született meg a 67 éves színésznek
Steve Martin most aztán igazán örömapa lett!
Az élet visszavágott Steve Martinnak, aki egyik emlékezetes szerepében csak néhány perc eltéréssel lett harmadjára apuka és újdonsült nagypapa. A forgatókönyv viszont némiképp módosult.
2013.02.14 10:29ma.hu
Fotó: MTI
"Örömapa lettem. Nem hittem volna, de mindez semmiség ahhoz képest..." - kezdi George Banks, azaz Steve Martin a beszámolóját az Örömapa című film második részében, ám aligha gondolhatta annak a forgatásán, hogy közel két évtizeddel később az élet még nagyobb meglepetéseket tartogat neki, mint a forgatókönyv írói. Steve Martin a népszerű filmben mindössze néhány percnyi eltéréssel örvendezhet imádott lánya első gyermeke, vagyis az ő első unokája, és a harmadik saját gyermeke születése láttán.
De ki gondolta volna, hogy a színésznek 67 éves korában adatik meg először a valóságban is, hogy átélhesse az atyai örömöket? Márpedig ez történt: 41 éves (második) felesége, Anne Stringfield valamikor decemberben világra hozta a közös gyereküket, akinek azonban nemcsak a születését titkolták el egészen mostanáig, de a nemét még mindig nem árulták el.
Steve Martin mindazonáltal bőségesen szert tett már apai gyakorlatra, ha a színészi feladatokat annak lehet nevezni: nemcsak az Örömapa két részében, de a Tucatjával olcsóbb című vígjátékban is alakított családfőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


