A popsztár nem viszi el a balhét
Képek - Áthajtott a fotós lábán: mégis megússza Britney?
Nem indul hivatalos eljárás Britney Spears ellen, jóllehet egy lesifotós azzal vádolta meg az utóbbi években inkább botrányairól hírhedt énekesnőt, hogy autójával tolatva szándékosan áthajtott a lábán.
Visszatér? - Britney mosolygós, már sokkal jobban van 
Az eset még tavaly novemberben történt, és a fotós hat hónappal később, májusban tett feljelentést a rendőrségen.
Az ügyészség azonban úgy ítélte meg az incidensről készült videofelvétel alapján, hogy nem lehet bizonyítani a szándékosságot.
Britney-re mostanság az apja vigyáz
A felvételen látszik, hogy hatalmas zaj és kavarodás volt az énekesnő autója körül, képtelenség bizonyítani, hogy a gyanúsított észrevette volna a fotós lábát az autója alatt.
Sőt a felvétel alapján az is elképzelhető, hogy a sértett maga tette a lábát a jármű kereke alá.
A szerencsétlenül járt lesifotós közvetlenül a "gázolás" után még kedélyesebben fogta fel az ügyet: árverésre bocsátotta Britney autójának keréknyomával ékesített zokniját, és a licitáláson befolyt 650 dollárt jótékony célra fordította.
Kapcsolódó írások:
- Képek - Federline pénzért újra elveszi Britney-t?
- Fotók: Britney exe, mint az év apukája?
- Képek: Britney nem terhes, de nagyon úgy néz ki!
- Britney újra a régi? - Helyes képek a popsztárról
- Képek: Britney Spears a legnagyobb titokban csinálja
- Fotó! Britney bepasizott?
- Ciki képek: Újra dagad Britney Spears
- Fotók! Britney terhes vagy csak simán kövér?
- Hűha! Britney telefonszexelt - képek
- Képek! Végre! Britney Spears ismét látogathatja gyermekeit
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


