Sebestyén Balázsékat a közönség díjazta
Rádióműsor soha ilyet még nem csinált!
Történelmet írt a Morning Show, olyasmit értek el, amit rádióműsor még soha, de még a három műsorvezetőt is meglepte, hogy őket választotta a közönség egy szavazáson a Leg-leg-leg kategóriában.
2013.02.04 09:29ma.huSikerült a Morning Show-nak, ami rádióműsornak még soha! Az ország egyik legnépszerűbb magazinja által 1999-ben alapított Story Ötcsillag-díján első ízben vehetett át elismerést a Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani nevével fémjelzett reggeli show, a kitüntetetteknek pedig külön öröm, hogy a díjat a hallgatók szavazatai alapján ítélték oda. Az ünnepélyes gálán öt kategóriában osztanak ki minden évben elismeréseket, tavaly a Leg-leg-leg kategória győztese egy tévés műsor, a ValóVilág 5. szériája zsebelte be a díjat.
Fotó: RedLemon
A Class FM piacvezető reggeli műsorának vezetőit meglepetésként érte a hallgatók bizalma, de örömmel fogadták a díjat.
„Soha egyetlen rádióműsor sem részesült ebben a megtiszteltetésben. Ez hihetetlen! Egyikünk sem az a gálákon sürgő-forgó típus, de most mindannyian büszkén kihúztuk magunkat, amikor átvehettük a díjat. Jani zakója ugyan kisebb fennakadást okozott, de megoldottuk a helyzetet” – mondta nevetve Rákóczi Feri.
„Komolyra fordítva a szót, óriási elismerés számunkra a győzelem. Szeretnénk megköszönni hallgatóinknak a rengeteg szavazatot és természetesen a Morning Show és a rádió egész stábjának is a profi munkát, akik lelkes hozzáállásukkal teszik minden reggel még értékesebbé és élvezhetőbbé a műsort. A háttérben ugyanis népes csapat dolgozik azért, hogy a Class FM reggeli műsora legyen az ország Leg-leg-legje” – tette hozzá a műsorvezető.
A Morning Show és a Class FM valamennyi munkatársa tudja, óriási megtiszteltetés és egyben hatalmas felelősség is ez az elismerés, ezért a csapat minden tagja továbbra is azon van, hogy minden reggel, minden pillanatban meghálálja a hallgatók megható szeretetét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


