Kiss Orsinak mesélt a titkairól a sztár
Rúzsa Magdi: "A 11-es mindig ott mozog az életemben"
Rúzsa Magdi életében mindig fontos szerepet játszott a spiritualitás. Az énekesnő hisz az angyalokban és úgy gondolja, hogy a 11-es szám rendszeres felbukkanása életének fontos pillanataiban nem a véletlen műve.
2013.01.29 10:29ma.huRúzsa Magdi 2006-ban robbant be a köztudatba. Azóta egy pillanatra sem állt le: a tehetségkutató után részt vett az Eurovíziós dalversenyen, megjelent hat önálló albuma és koncertek sokaságát tudhatja maga mögött. Magdi további terveiről és a második évadban lévő Magdaléna előadásról is mesélt Kiss Orsinak a Class40 című műsorban.
„Nagyon hálás vagyok a Megasztárnak, mert ott kaptam lehetőséget arra, hogy megismerjenek. Azt hiszem, valahol mindenkinek az a célja, hogy megtalálja saját magát. Nagyon jó érzés, amikor hosszú munka után az ember eljut oda, hogy már Rúzsa Magdi” – fogalmazott az énekesnő.

Magdi ebben az évben a hamarosan induló A Dal című műsor ítészeinek csapatát erősíti, nem véletlenül. A karakteres hangú énekesnő 2007-ben az Aprócska Blues című dalnak és felejthetetlen alakításának köszönhetően a kilencedik helyet és a legjobb dalszerzőnek járó díjat szerezte meg az Eurovíziós dalversenyen.
„Nagyon más volt az én produkcióm, mint az összes többi. Megjegyezhető volt, úgy építettük fel a színpadot is, hogy úgy maradtam meg mindenkinek, hogy a „Lány a bőrönddel a buszmegállóban”.Valahol hiteles volt az egész, és talán ez a kulcs”- mesélte Rúzsa Magdi, akinek tavaly november 11-én jelent meg ötödik, Tizenegy című stúdióalbuma.
Saját maga különösnek és izgalmasnak találja, hogy életében ennyiszer feltűnik ez a szám. „A tizenegy nagyon fontos szerepet játszik az életemben, valamiért bármerre nézek, ha figyelek a számokra, akkor a 11-es az ott mozog. Nagyon sokáig kézilabdáztam, a mezemnek 11-es volt a száma és novemberben, vagyis a tizenegyedik hónapban születtem. Amikor a lemezt készítettük, a 11-es úton mentem végig minden egyes nap Leányfalura. Tizenegy emberrel dolgozom együtt folyamatosan, amióta ebbe a szakmába belekeveredtem. Tényleg mindenhonnak jöttek a 11-esek” – árulta el az énekesnő.

Kiss Orsi nagyon jól érezte magát a beszélgetés során, ahol gyorsan kiderült, hogy maximálisan egy hullámhosszon vannak Magdival. „Rúzsa Magdi régóta az egyik kedvencem, többek között azért, mert azon kevés énekesek közé tartozik, akik a tehetségkutató csillogása után megtalálták saját hangjukat, és évek óta folyamatosan ugyanazt a magas színvonalat nyújtják. Nagyon érdekes volt, amikor a spiritualitásról és a számmisztikáról mesélt, jómagam is hiszek ezekben a dolgokban” - mondta a Class Magyarok és a Class40 műsorvezetője.
A Rúzsa Magdival készült exkluzív interjú hazánk leghallgatottabb rádiójának Class40 című műsorában hangzott el, ahol az énekesnő zenei újdonságai is rendre felbukkannak.
Kapcsolódó írások:
- Presser Gábor és Rúzsa Magdi is fellép a Kolozsvári Magyar Napokon
- Képek - Most kiderül, miért rajonganak a legismertebb dívák!
- Siket jelbeszéd kíséri a mai Megasztár-vendéget
- Rúzsa Magdi: Nagymamám halálos ágyánál voltam a legboldogabb
- Képek: Kiosztották a Glamour Women of the Year 2010 díjait
- Rúzsa Magdi ismét magára maradt?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06