A szépséges műsorvezető titka az intenzív tanulás
Jelesre diplomázott Iszak Eszter: okleveles marketinges és PR-os!
Jelest kapott diplomamunkájára Iszak Eszter, a VIVA Televízió műsorvezetője. A PR, marketing szakon végzett Eszti az utóbbi néhány hétben rendkívül intenzíven tanult, államvizsgája után pedig annyira elfáradt, hogy párjával közös ünnepi vacsoráját is másnapra halasztotta.
2013.01.24 14:29ma.huHetekig tanult Iszak Eszter az államvizsgára reggel 9-től hajnali 2-ig, de az eredmény megérte a fáradságot, hiszen végül ötöst kapott szakdolgozatára a VIVA Televízió műsorvezetője. Eszti a tanulási időszakra haza is költözött édesanyjához Dunaújvárosba, ahol a nyugodtabb környezet miatt könnyebben tudott a tananyagra és a diplomaírásra koncentrálni.
A vége felé már csak három órákat alvó műsorvezető ráadásul utolsóként ment vizsgázni, így egész nap izgulhatott, hogy milyen tételt húz majd.
Fotó: RedLemon
„Nagyon izgultam az államvizsga miatt, előtte hetekig csak tanultam. Szerencsére a VIVA-nál nagyon megértőek voltak és úgy intéztük a forgatásokat, hogy legyen időm a tanulásra is. A vizsgán ráadásul utolsónak hívtak be, így a végére már majdnem rosszul lettem” – mesélte Iszak Eszter
„A vizsga előtt úgy voltam vele, hogy akármi lesz is az eredmény, ünneplek a barátnőimmel és persze Ákossal, de végül a nap végére annyira rám tört a megelőző hetek fáradtsága, hogy amint hazaértem, elaludtam. Végül másnap ünnepeltünk, elmentünk vacsorázni egy étterembe” – tette hozzá a műsorvezető.
A friss diplomás Eszti a jövőben a munkára és a karrierjére akar koncentrálni. Idén újra jelölték a Glamour Women of the Year legjobb műsorvezető díjára, és hamarosan indulnak a nagy sikerű Randikommandó című műsor vadonatúj részeinek forgatásai is. A VIVA műsorvezetője természetesen szeretne még tanulni, azonban elárulta, hogy nem mesterképzésre menne, hanem inkább a pszichológia szakot végezné el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


