Két agancsos kapott új nevelőszülőket
Képek - Harsányi Leventéék vitték kifutóra a rénszarvasokat
Két agancsos lelt nevelőszülőre és egyúttal új kifutópályára Veresegyházán. Neves jégkorongozók és hobbiból hokizó sztárok bocsátották árverésre mezeiket, melyből megteremtették az anyagi feltételeket.
Új kifutót adtak Harsányi Leviék a rénszarvasoknak 
Finiséhez érkezett az egy hónappal ezelőtt megálmodott különleges misszió, amelyet az egyik ismert vodkamárkával karöltve hazai sztárok és válogatott jégkorongozók hívtak életre. Egy barátságos hokimeccs után a játékosok mezeiket árverésre bocsátották, és a sportfanatikusok virtuális licit-küzdelmének eredményeképpen a márka emblematikus állata, a Veresegyházi Medveotthonban élő rénszarvas testvérpár sok év után végre gazdára talált.
„Korábban egyszer leestem a lóról, ezért bevallom egy kicsit tartottam a rénszarvasoktól” – kezdte a helyszínen beszámolóját Harsányi Levente. „Ráadásul az is bennem volt, hogy a zárt körülmények között tartott állatok máshogy viselkednek, így nem mindig kiszámítható, hogyan reagálnak az emberi közeledésre. Ám szerencsére Csillag és Rudolf nagyon békés természetű, így el is döntöttem, hogy hamarosan a kisfiamat is elhozom a Medveotthonba” – mesélte a műsorvezető, aki olyannyira fontos küldetésnek érezte a jótékonysági mérkőzést, hogy még lesérülve is elvállalta a november végi megmérettetést.
Az örökbefogadási ceremónián Harsányi Levente mellett a profi játékosok csapatát képviselve Majoross Gergely is részt vett, aki szintén nagyon örült annak, hogy ennyire népszerű volt a licit a sportrajongók körében.
„Úgy tudom, egy kifutót szeretnének építeni a rénszarvasoknak, így épp kapóra jött a segítség. Nagyon örülök, hogy 100 ezer forinttal mi is hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy Csillag és Rudolf jobb körülmények között élhessen. S persze mindezek mellett az is megnyugtató, hogy végre a rénszarvasoknak is lett gazdájuk, mert ha jól hallottam, mostanság a mosómedve a legnagyobb sláger az örökbefogadási listán” – mesélte viccelődve Majoross Gergely, aki az otthon vezetőjétől azt is megtudta, hogy a rénszarvasok télen munkába is állnak, a gyerekek nagy örömére gyakori vendégei a környékbeli óvodáknak és iskoláknak.
A legnagyobb adakozó Dr. Scheuring Noémi, egy gyermekgyógyászati központ orvos igazgatója volt, akinek már szakmájából eredendően is mottója a segítségnyújtás és a legjobb megoldások megtalálása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


