Harmadjára is a karácsonyi toplista élén
Jamie Oliver tarol a 15 perces ételeivel
Egymás után a harmadik évben került a karácsonyi könyveladási toplista élére Jamie Oliver, akinek a 15 perces ételeire kétszer annyian kíváncsiak, mint a Guinness rekordokra.
2012.12.20 12:29MTIA brit sztárséf 15-Minute Meals (15 perces ételek) című szakácskönyvéből az elmúlt héten 117 911 példányt adtak el Nagy-Britanniában, több mint kétszer annyit, mint a lista második helyén álló Guinness Világrekordok 2013 című könyvből - adta hírül szerdán a BBC hírszolgálata. A Penguin UK gondozásában szeptemberben jelent meg gasztronómiai újdonság, azóta több mint 586 ezer példányt vásároltak belőle.
Jamie Oliver 2010-ben megjelent 30-Minute Meals (30 perces ételek) című könyve 1,5 millió példányban kelt el, és több mint fél évig számított a legkelendőbb kiadványnak. A tavaly megjelent Jamie's Great Britain című könyve szintén toplistás volt karácsonykor.
A britek egyébként csak az elmúlt héten 63,2 millió fontot (21,5 milliárd forint) költöttek nyomtatott könyvekre az ünnepre készülődve, ami 8,6 millió fonttal több az előző hetinél, ám 2012 azonos időszakához képest 4,6 millió fonttal kevesebb.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06