Petula Clark az egyik legsikeresebb
A brit popzene nagyasszonya 80 éves
November 15-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját a brit popzene történetének egyik legsikeresebb énekesnője, Petula Clark.
2012.11.15 08:29MTIA remek hangú kislány első énekóráit operaénekes anyjától vette, és alig hétévesen lépett fel először. Nem sokkal később már a BBC rádió kedvelt sztárja volt: a második világháború alatt, alig tizenegy évesen saját műsorában hazafias dalokkal élesztette a morált, és a fronton is fellépett.
Első filmszerepét 1944-ben kapta, és az ötvenes évek elejére hazájában szupersztárnak számított. Ő azonban elégedetlen volt azzal, hogy a közönség csak a kedves lányt látja benne, és egy időre Franciaországba költözött. Párizsban nagy ovációval fogadták fellépését a híres Olympia színpadán, és már-már Edith Piaf utódának kiáltották ki.
Karrierje egy ideig a La Manche-csatorna mindkét oldalán folytatódott, 1960-ban a Sailor című dala az angol slágerlista élére került, a következő évben egymilliónál is több példányt kapkodtak el Romeo című kislemezéből, Franciaországban pedig a Ya Ya Twist című dalát szerették.
A hatvanas évek közepén a Beatles indította brit invázió hullámát meglovagolva diadalmasan érkezett meg az Egyesült Államokba. Az 1964-es Downtown, máig legismertebb slágere hárommillió példányban kelt el, és Petula Clark első brit női előadóként került az amerikai lista élére, és kapott Grammy-díjat. A sikersorozat folytatódott, a Top Tenbe került 1965-ben az I Know a Place, 1966-ban az I Couldn't Live Without Your Love, a My Love pedig ismét Number One lett. 1967-ben a Charlie Chaplin utolsó filmjében, A hongkongi grófnőben felhangzó This Is My Song hódította meg a közönséget.
A csinos és színészi képességekkel is megáldott Petula Clark később a BBC és az NBC televízióban kapott önálló műsorlehetőséget, és kikiáltották a legnépszerűbb tévés személyiséggé is. Két nagysikerű zenés filmben is főszerepet kapott: a Szivárványvölgyben Fred Astaire, a Viszlát, Mr. Chips!-ben Peter O'Toole volt a partnere.
A hetvenes években már inkább turnézott, és Las Vegasban adott teltházas koncerteket; a nyolcvanas években Londonban és a Broadway színházaiban, musicalek főszerepeiben tapsolt neki a közönség. A Downtown 1989-ben alaposan átkeverve ismét megjelent, és ismét nagy siker lett, újfent bejutott a tízes listára.
Petula Clark több mint hét évtizedet átfogó pályája során ezernél több dalt énekelt el tucatnyi nyelven, és még nyolcvanévesen is rendszeresen fellép. Lemezeiből harmincmilliónál is többet adtak el, ezzel ő a legsikeresebb brit popénekesnő, rajongói hosszabb ideje kampányolnak azért, hogy megkapja a "dame" címet, a lovagi rang női megfelelőjét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06