Svédország
Az Ikea eltüntette a nőket szaúd-arábiai katalógusából
Az Ikea svéd bútorgyártó óriáscég eltüntette a nőket szaúd-arábiai katalógusából, magára haragítva ezzel a svéd női minisztereket.
2012.10.01 23:14MTIA Metro ingyenes újság svéd kiadásában mutatták be hétfőn a katalógus európai és a szaúd-arábiai változatát, így az olvasók saját szemükkel láthatták, hogy az arab ország számára készült kiadványban szereplő - amúgy az európaiéval azonos - fotókról "kiretusáltak" minden női alakot. A svédországi változatban például az egyik fotón egy lefekvéshez készülődő családot látni, pontosabban egy fogmosó fiút, mellette pedig egy pizsamába öltözött asszonyt. Ez utóbbi azonban hiányzik a szaúd-arábiai katalógusból. Ráadásul teljesen kihagyták azt a képet, amelyen öt nő étkezik egy asztalnál.
A cégnek ez a lépése kiváltotta a svéd kormány női minisztereinek haragját. Azt vetik az Ikea szemére, hogy megsértette a nemek közötti egyenlőség elvét. Nyamko Sabuni, az esélyegyenlőség minisztere nyilatkozatában elismerte ugyan az Ikea jogát arra, hogy saját döntéseket hozzon, de hozzátette: egy ilyen nagy hírű vállalatnak őriznie kell a világban Svédországról kialakult képet, különös tekintettel azokra a társadalmi értékekre, amelyeket ez az ország magáénak vall.
Ulrika Englesson Sandman, az Ikea szóvivője ugyanakkor így nyilatkozott: "Szaúdi partnereinkkel együtt gondolkodunk azon, hogyan lehetne megoldást találni erre a kérdésre". Elmondta: minden alkalommal, amikor a cég belép egy új piacra, nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt saját értékei, kultúrája, illetve az adott ország értékei, törvényei, és kultúrája között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06