Borfesztiválon avatják a két hírességet
Borlovag válik Vastag Csabából és Hujber Feriből
Számos színész és zenész nyomdokaiba lépve avatásra vár Vastag Csaba és Hujber Feri: október 5-én ünnepélyesen borlovaggá ütik őket a Villányi Borfesztivál nyitónapján.
2012.10.01 08:29ma.huNagy ünnepségre készül idén is Villány egész népe, no meg minden borkedvelő az országban: október 5-7. között ismét megrendezik a vörösborok talán legnagyobb fiesztáját, a Villányi Vörösborfesztivált. A színes programok természetesen ezúttal is a bor köré szerveződnek, lesz itt borkóstolás, szüreti felvonulás és bordalok, de láthat a nagyérdemű veterán autós felvonulást és tűzijátékot is, sőt, még a kisebbeknek is akad némi program, míg a szülők a nemes nedűk titkait kutatják.
A számos koncert és egyéb szórakozás mellett az egyik legünnepélyesebb színfoltja a három napos rendezvénynek a péntek esti borrendi avatás, amelynek során idén is medál kerül a civil borkedvelők mellett két híresség nyakába, akik nem mások, mint Vastag Csaba és Hujber Ferenc.
A szervezők idén mintegy 15-20 ezer látogatóra számítanak, de nemcsak az első hazai X-Faktor győztesének koncertjéért érdemes ellátogatni a bor városába, a fellépők között találjuk a Benkó Dixieland Bandet, Király Lindát és Viktort, a Vivat Bacchus zenekart, a Mystery Ganget és Tóth Verát is, de kedvünkre gyönyörködhetünk majd a hagyományőrző csoportok bemutatóiban is. Czinczár Attila, a rendezvény főszervezője mindenkit bátorít, hogy látogasson el Villányba, "hiszen aki hosszabb időt vagy csak egy napot szeretne itt tölteni, az talál kedvére való programot".
A programok a város fő utcájában, az Önkormányzat előtt felállított nagyszínpadon zajlanak, a közelben pedig nemcsak a szomjukat, de az éhségüket is csillapíthatják a vendégek. Az esemény részletes programját és a további tudnivalókat itt találhatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:23 Nobel-békedíjra jelölik Donald Trumpot
- 6:09 20 éven át éheztette és fogva tartotta nevelőanyja - felgyújtotta a házat, hogy kiszabaduljon a fiatal
- 22:55 Házkutatásokat tartottak Belgiumban és Portugáliában egy, az EP-t érintő újabb korrupciós ügyben
- 20:53 Bombariadó miatt nem közlekednek a vonatok Szerbiában
- 18:48 Hamis állásajánlatok és modern kori rabszolgaság
- 16:33 Futótűzként terjed, ahogy katonák ünnepelnek a hindu Holi, vagyis a színek fesztiválján - videó
- 14:13 Lángoló motorral szállt le egy American Airlines gép - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06