Nyilvános forgatásra lehet felkészülni
Kezek-lábak készenlétbe: Kowalskyval készít klipet az Ocho Macho!
Lehet készíteni a lábakat és a karokat: szeptember 12-én, szerdán az Ocho Macho zenél a Zöld Pardonban. A csapat muzsikája arra lett kitalálva, hogy ugráljon, csápoljon, táncoljon, tomboljon rá a közönség. Ráadásul meglepetésvendéggel és klipforgatással is készülnek a fiúk az estére.
2012.09.11 14:29ma.huBob Marley és Manu Chao Vas megyei keresztgyerekei, az Ocho Macho lépnek a Zöld Pardon színpadára szeptember 12-én, szerdán. A fiúk idén nyáron körbejárták az országot, hogy latinos, reggae-s, punkkal és rock ’n’ rollal vegyített zenéjükkel megtáncoltassanak mindenkit koncertjeiken.
"Csodás fesztiválszezont tudhatunk a hátunk mögött, heti 4-5 bulival, ráadásul olyan helyekre is eljutottunk, ahol eddig még sosem léptünk fel. A Zöld Pardon-beli koncertünkre kicsit úgy tekintünk, mint ennek a búcsúztatójára, a megkoronázására. Éppen ezért egyfajta zenei összegzésre számíthat a közönség, másfél órába zsúfoljuk a legjobb pillanatokat, hatalmas bulit csapunk" – mondta Kirchknopf Gergő, a zenekar énekese.

Az Ocho Macho koncertjein nem szokatlan a vendégénekes: a szigetes koncertjeiken szinte már hagyomány, hogy a közönség soraiból a színpadra pattan egy ismert zenész, és vokálozik a csapattal. Idén a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere, KRSa állt be az El Mundo Fantástico erejéig a Machók közé.
Szeptember 12-ei ZP-s fellépésén az Ocho Macho biztosra akart menni: előre meghívott vendéggel fokozzák a hangulatot. A koncert végén Kowalsky csatlakozik a fiúkhoz, hogy előadják közösen rögzített dalukat, a Képzeld el másképpet.
A dalhoz kötődik egy másik fontos esemény a Zöld Pardonban: a csapat itt kezdi el forgatni hozzá a videót. "Kétszer adjuk majd elő a koncert végén a számot. De nemcsak ezekben a percekben készítünk felvételeket, hanem végig, az érkezésünktől a beálláson keresztül a koncert alatt is" – árulta el a csapat frontembere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


