Hollóhátas Marcus Belbyt megtámadták!
Megkéselték a hatodik Potter-film egyik szereplőjét
Rob Knox játssza a hollóhátas Marcus Belbyt, a Lump Klub tagját a Harry Potter és a Félvér Herceg című filmben, amelynek novemberre tervezik a premierjét.
2008.05.25 08:21MTIRöviddel éjfél után történt a tragikus eset London egyik délkeleti elővárosában, Sidcup helységben egy bár előtt. Szemtanúk elmondták, hogy a szórakozóhely előtt két késsel hadonászott egy férfi, akit megpróbáltak lefegyverezni.
Knox 16 éves öccsét, Jamie-t akarta megvédeni, és állítólag ezért avatkozott közbe az eldurvult vitába, amelynek során késsel megszúrták. A helyszínről öt fiatalt szállítottak kórházba különböző sérülésekkel, köztük a feltételezett tettest, egy 21 éves fiatalembert. Őt gyilkosság elkövetésének vádjával már őrizetbe is vette a rendőrség. Londonban idén már 14 fiatal vesztette életét erőszak következtében.
Rob Knox ugyanabban a rugbycsapatban játszik, amelynek egy tagját, Jimmy Mizent két héttel ezelőtt ölték meg brutálisan, mindössze néhány kilométerre a mostani gyilkosság helyszínétől. A 2005-ös statisztikák szerint Anglia és Wales gyilkossági rátája háromszor alacsonyabb az Egyesült Államokénál, de a sorozatos esetek felzaklatták a londoniakat. Boris Johnson, a brit főváros új polgármestere azt ígérte választási kampányában, hogy szigorúan fellép az erőszakos bűncselekmények és elkövetőik ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


