Ben Affleck és Claudia Cardinale is díjesélyes
Penélope Cruz mellett amerikait és franciát is beválogattak
Penélope Cruz, Ben Affleck és Claudia Cardinale új filmjét is beválogatták a szervezők a legrangosabb spanyol filmfesztivál, a San Sebastián-i seregszemle szeptember 21-én kezdődő programjába.
2012.08.13 12:29MTIBen Affleck rendezőként és színészként is kivette a részét az Argo-akció című alkotásból, a vásznon John Goodman és a Család kicsi kincse című filmben Oscar-díjas alakítást nyújtó Alan Arkin a partnere. A thriller az 1979-es iráni forradalom idején játszódik, amikor forradalmi diákok túszul ejtettek a teheráni amerikai nagykövetségen 52 amerikai állampolgárt, hatnak azonban sikerült megszöknie és a kanadai nagykövet rezidenciájára menekülnie. A film ennek a sokáig titokban tartott szökésnek a története.
A hat embert az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) úgy kellett kivinnie Iránból, hogy az ottani hatóságok semmit se tudjanak meg. Az Argo-akció Affleck harmadik rendezése a Hideg nyomon és a Tolvajok városa című alkotások után. A filmcsillag - George Clooney és Grant Heslov oldalán - producerként is jegyzi a filmet.

Penélope Cruzt a Venuto al Mondo című filmben láthatja az észak-spanyol város 60. alkalommal kiírt filmfesztiváljának közönsége. Az alkotás rendezője az olasz Sergio Castellitto. A film egy egyedülálló édesanyáról, a Cruz által alakított Gemmáról szól, aki 16 esztendős fiával Szarajevóba érkezik, ahol a gyermek apja meghalt az 1992-1995 közötti boszniai háborúban. A mű a rendező felesége, Margaret Mazzantini nagysikerű, azonos című regényére épül.
Versenyben lesz a legjobb filmnek járó Arany Kagyló-díjért három spanyol alkotás: Fernando Trueba rendező El artista y la modela (A művész és a modell), Pablo Berger filmje, a Blancanieves (Hófehérke), valamint Javier Rebollo munkája, az El muerto y ser feliz (A halál és boldognak lenni). Trueba alkotásának főszereplői között van Claudia Cardinale és Jean Rochefort.
Visszatér San Sebastiánba Francois Ozon és az argentin Carlos Sorin is, de versenyben lesz az Arany Kagylóért Emily Tang kínai és Barbara Albert osztrák rendező munkája is. Sorin immár negyedik alkalommal vesz részt a rangos seregszemlén, ahol Ozon eddig kétszer volt versenyben a fődíjért. A francia filmes ezúttal a Dans la maison (A házban) című munkáját viszi el Spanyolországba.
Versenyen kívül vetítik Juan Antonio Bayona spanyol rendező legújabb filmjét, főszerepben Ewan McGregorral és Naomi Wattsszal, valamint Geraldine Chaplinnel. Az angol nyelvű alkotás egy olyan család története, amely átélte a 2004-es cunamit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06