Robert Pattinson Maupassant-hősként tér vissza
Szépfiú lett az Alkonyat-sztár vámpírból
Maupassant-hősként tért vissza a filmvászonra Robert Pattinson, az Alkonyat-filmek sztárja: a részben Magyarországon forgatott Bel Ami - A szépfiú című filmet csütörtöktől vetítik a magyar mozik.
A Bel Ami című Maupassant-adaptáció forgatása Budapesten 
A Nick Ormerod és Declan Donnellan rendezésében készült angol-francia-olasz filmdrámában Budapest is szerephez jutott: a 19. század végének Párizsában játszódó kosztümös film néhány jelenetét a fővárosban, többek között az Andrássy úton vették fel. A film körül magyar szakemberek is bábáskodtak: a produkció látványtervezője F. Kovács Attila volt, a producerek között pedig Kemény Ildikó neve szerepel.
A 26 esztendős brit filmsztár, Robert Pattinson Georges Duroyt alakítja Guy de Maupassant regényéből. Az Algériában szolgált nincstelen fiatal francia katona hazatérve ráébred, hogy ambícióit a környezetében lévő befolyásos nők révén valósíthatja meg. Gátlástalanul elcsábítja volt bajtársa feleségét, Madeleine-t (Uma Thurman), akinek segítségével álláshoz jut egy lapnál, majd az újság szerkesztőjének neje, Virgine (Kristin Scott Thomas) és az ugyancsak férjezett Clotilde (Christina Ricci) következik.
Miközben a társaságbeli szépasszonyok ranghoz és vagyonhoz juttatják, kalandjai egyre veszélyesebbekké válnak: a szépfiú lesz a férjek számára a legfőbb ellenség.
Robert Pattinson nevét az Alkonyat-filmek tették ismertté, a fiatal színészt a romantikus vámpírfilm hatalmas rajongótáborhoz juttatta. A pesti forgatáson is rajongók hada igyekezett megpillantani.
A Bel Ami Maupassant második regényeként 1885-ben jelent meg. A művet több filmben és a televízióban is feldolgozták. Az idei Berlinalén versenyen kívül vetített produkció forgatókönyvét Rachel Bennette írta, operatőre Stefano Falivene volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


