Egyre szorosabb a barátság a két híresség közt
Zseninek becézgeti egymást Russell Brand és Charlie Sheen
A korábbi barátokat már eddig is aggodalommal töltötte el, hogy Russell Brand mostanában túl gyakran tölti együtt az idejét a botrányhős Charlie Sheennel, de úgy tűnik, most még szorosabb lett köztük a barátság.
2012.06.29 12:29ma.hu"Zseni Egy" és "Zseni Kettő" - ezen a néven szólítja egymást legújabban Russell Brand és Charlie Sheen, a két újdonsült cimbora, ami továbbra is aggodalommal tölti el a váláson nemrég átesett brit komikus barátait. Brand 14 hónapnyi házasság után intett búcsút Katy Perrynek, ám az elmúlt hetekben nemcsak saját szavaiból tudhatjuk, hogy nagykanállal kezdte falni azóta az életet, hanem abból is, hogy feltűnően gyakran tölti idejét a botrányairól elhíresült színésszel, Charlie Sheennel.
A barátságot egy közös munkával magyarázzák, Brand barátai azonban úgy vélik, Sheen rossz hatással lesz a sztárra. Ennek már korábban is hangot adtak, ám most a humorista újabb adalékot szolgáltatott nemcsak az ő félelmeikhez, de a szenzációra éhes bulvársajtónak is. A The Sun című bulvárlapnak elárulta, hogy mostanában már becenevet is adtak egymásnak. "Kaptam egy üzenetet a rögzítőmre: "Brand, te vagy a Zseni Egy. Zseni Kettő beszél."
Aztán arra kérte őt Sheen - mert ő volt a hívó -, hogy menjen át hozzá a házába, ahol pár "mókás" órát töltöttek. A probléma csak az, hogy Sheen az utóbbi néhány évben többször került az újságok címoldalára a drogügyei miatt, mint színészi teljesítménye okán, Brand pedig ifjabb korában szintén rabja volt a kábítószernek, így valóban jogosnak tűnnek azok a félelmek, hogy visszaszokik a tudatmódosító szerekre.
Ezzel szemben Brand továbbra is állítja, hogy inkább ő fogja jó útra téríteni Sheent, első lépésként már meginvitálta őt jógázni, de egyelőre nem tudni, van-e valami pozitív eredménye a próbálkozásnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06