Azt hitte, nem kell majd választania
Katy Perry: "A karrierem tette tönkre a házasságom"
Katy Perry már korábban is célozgatott rá, hogy a karrierje miatt ment tönkre a házassága, ám ezt most újfent megerősítette a hamarosan bemutatásra kerülő életrajzi filmje kapcsán.
2012.06.27 18:29ma.huMintegy fél év telt el azóta, hogy végleg zátonyra futott Katy Perry és Russell Brand házassága, az énekesnő azonban ezidáig nem igazán szólalt meg az okokat illetően, legfeljebb hébe-hóba ha elejtett pár célzást. Most azonban mintha elérkezettnek érezte volna az időt, hogy beszéljen válása valódi okairól, illetve arról, amit ő valódi oknak tart.
Fotó: MTI
A hamarosan bemutatásra kerülő életrajzi dokumentumfilmjében számos olyan részlet napvilágra kerül, amely vélhetően segít a rajongóknak megérteni, mi zajlott le abban a 14 hónapban a házaspár között - némelyik annyira érzékenyen érintette Brandet, hogy egész dühös lett, amikor megtudta, hogy bekerültek a filmbe és Katy nem hajlandó kivágni belőle. Az összképhez azonban kellett az a nyilatkozat, amit a minap tett az énekesnő.
"Azt gondoltam, hogy amikor majd megtalálom életem párját, akkor soha nem kell majd választanom közte és a karrierem között. Nem hittem volna, hogy ezek veszélyeztethetik egymást. Aztán szép lassan rájöttem, hogy ez mennyire nem igaz" - mesélte a sztár.
Arról is beszélt, hogy mennyire megpróbált mindent megtenni, hogy megmentse a házasságát, de nem járt sikerrel, hiába voltak egyébként sokban hasonlók a nála 10 évvel idősebb brit komikussal. Ez a filmből is kiderül, mert benne lesz többek közt olyan jelenet, amelyben Katy rádöbbenve a kudarcra az ágyán fekve zokog - de épp azt akarta, hogy a közönség ezt az arcát is lássa, hogy ő is megküzd a nehézségekkel, mint bárki más.
"Meg akartam mutatni, hogy ugyanazokon a dolgokon megyek keresztül ebben a helyzetben, mint amin fél Amerika keresztülmegy, de végül valahogy képes vagyok talpra állni, és nem kell belehalni, ahogy azt sokan gondolnák. Csupán azért, mert reflektorfényben élek, nem jelenti azt, hogy nem kapok pofonokat - sőt, valójában sokkal nagyobbakat kapok" - magyarázta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


