Vége a szerelemnek! Foster összeomlott!
Jodie Foster elhagyta leszbikus szerelmét - képek a színésznőről
Közel 15 év lángoló szerelem után szakított barátnőjével a saját neméhez vonzódó színésznő, Jodie Foster. Az sztárról a napokban derült ki, hogy már egyedül hajtja álomra fejét, méghozzá Cydney Bernard filmproducer nélkül.
2008.05.16 12:00ma.huA hírt Foster szóvívője még nem kommentálta, azonban egy ismerősük elárulta:
– Foster összeomlott, retteg a jogi procedúráktól - mondta.

Még csak tavaly mutatta meg Jodie Foster a világnak, hogy kivel él együtt, immár több, mint gy évtizede.
A színésznő sosem fogadta el semmilyen meleg szervezet felkérését és a nem is volt hajlandó nyilatkozni a kapcsolatáról. Ám mikor megjelent a Nők a Szórakoztatóiparban nevű rendezvény díjátadó gáláján mindent elismert.
Beszédében kedvesének, Cydney-nek is mindent megköszönt. Sokan úgy vélik, hogy Jodie Foster mindeddig azért nem beszélt leszbikusságáról, mert azt gondolta, ezzel árt a karrierjének.
A pár két kisfiút is nevel, de hohy kinál helyezik el a gyermekeket, az a jövő zenéje.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


