Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
A Beépített szépség-filmek sztárja, Sandra Bullock újra egyenruhába bújik, igaz, ezúttal nem titkolja valódi hivatását, de a rekeszizmokat most sem fogja kímélni.
2012.05.23 14:29ma.huCíme még nincs, a forgatókönyv és a sztori pedig egyelőre titkos, de az már biztos, hogy Sandra Bullock fogja játszani az egyik zsarut a most készülő új vígjátékban, míg partnere Melissa McCarthy lesz. Sőt, azt is tudni lehet, hogy a filmet rendezőként az a Paul Feig jegyzi, aki a Koszorúslányok című vígjátékkal egyszer már bizonyította képességeit, sőt, az akkor vele dolgozó McCarthyt Oscar-díjra is jelölték.
A The Hollywood Reporter értesülései szerint Bullock a Beépített szépséghez hasonlóan most is az FBI-t képviseli, míg társa bostoni rendőrként áll kamera elé Katie Dippod forgatókönyve alapján.
Ami a rendezőt illeti, a forgatás végeztével sem dőlhet hátra elégedetten a székében, mert máris tervbe vette az Életrevalók című francia vígjáték amerikai változatának elkészítését. A balesetben megbénult dúsgazdag arisztokrata és börtönből szabadult ápolója közti különös kapcsolatot bemutató eredeti film óriási sikert ért el a francia mozikban.
Még több hír Sandra Bullockról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


