Nulláról akarja újrakezdeni, tiszta lappal
Csődöt jelentett a nyolcasikrek anyja - 14 gyerek került veszélybe
Csődöt jelentett Nadya Suleman amerikai nő, aki 2009-ben világszenzációt keltve nyolcas ikreket hozott a világra mesterséges megtermékenyítés eredményeként.
2012.05.02 08:29MTIAz összesen 14 gyermekét egyedül nevelő anya hétfőn kérte a fizetésképtelenség megállapítását egy kaliforniai bíróságtól. A bíróságon benyújtott iratok szerint immár egymillió dollár adóssága van, miközben vagyontárgyainak értéke nem több 50 ezer dollárnál.
Az Orange County Register című helyi lap szerint Nadya Suleman azt mondta: gyermekei érdekében kényszerült meghozni a nehéz döntést, hogy "nulláról kezdhesse újra". Az amerikai csődtörvény 7. cikkelye értelmében meglévő vagyonát szétosztják a hitelezők között, majd lenullázzák az adósságát.
A gyemekmániás munkanélküli anya fűnek-fának tartozik: többek közt a saját édesapjának, a városi vízműveknek, a kábeltévé-szolgáltatónak, az iskolának, ahol gyermei egy része tanul, és több tízezer dollárnyi lakbérrel adós a négyszobás lakóház tulajdonosának is. (A nő az Orange megyei Whittierben él.)
Nadya Sulemannak már volt hat gyermeke, amikor a nyolcas ikrek megszülettek. A "sztorija" értékesítésével kapcsolatos üzleti tervek nem váltak be, így továbbra is az élelmiszersegély-utalványok és a rokkantsági ellátás jelentik számára az egyetlen fix bevételt. Nemrég még azt is vállalta, hogy félmeztelen fotók jelenjenek meg róla egy brit magazinban, de ezért is csak 8 ezer dollárt kapott.
Az ő nyolcas ikrei vannak életben a leghosszabb ideje a világon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06