Zárókoncert a 21. Szent György Napok végén
Ötvenezren hallgatták Sepsiszentgyörgyön az Omegát
Ötvenezres közönség előtt tartotta meg az idén 50 éves Omega együttes Sepsiszentgyörgyön 2012-es turnéjának első határon túli fellépését, amely egyben az április 21-től vasárnapig, kilenc napon át tartó 21. Szent György Napok zárókoncertje volt.
2012.04.30 18:59MTIA Székelyföld legnagyobb városünnepi rendezvénysorozatának utolsó három napján közönségrekord született. Amint a Szent György Napok szervezőinek összesítéséből kiderül, a sepsiszentgyörgyi közösségi rendőrség és a hangosító cég munkatársainak becslése alapján az esti nagyszínpadi koncerteken pénteken 30 ezer, szombaton 35 ezer, vasárnap pedig, amikor az Omega lépett fel, 50 ezer ember vett részt.
Rajtuk kívül még több ezren sétáltak a kézműves- és kirakodóvásári utcákban, és az idén másodszor megtartott Kultúrkertben, ahol a népszerű Borudvar bemutatói mellett koncerteket is tartottak.
A vasárnap zárult Szent György Napokon több mint 250 program várta az érdeklődőket.
A városünnep honlapján (www.szentgyorgynapok.ro) kilenc nap alatt mintegy 27 ezer egyedi látogató 146 ezret meghaladó kattintással böngészett a programajánlók, a szöveges- és multimédiás beszámolók között.
Az idén 50 éves Omega együttesnek 50 kilogrammos meglepetéstortát sütött Diószegi László pékmester. A tortán a görög ábécé ómega betűje és székely rovásírással a zenekar neve volt olvasható.
A szervezők értékelése szerint a fesztivál „székely termék” lett, és az eddigi legsikeresebb Szent György Napokat zárták a rendezvény 21 éves történetében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


