Lesmárolta táncosnőjét az énekesnő!
Képek: Madonna ismét lánnyal csókolózott a koncertjén!
Nem kispályázott - Madonna nemcsak új albumával keltett élénk érdeklődést legutóbbi, lemezbemutató koncertjén. Megismételte a jelenetet, amelyet évekkel ezelőtt Britney Spears-szel előadott...
Dögös koncert: Madonna lánnyal smárolt a színpadon! 
A neves párizsi Olympia színházban lépett színpadra kedden, mintegy 1500 rajongó előtt Madonna - A közönség lelkesen várta a vadonatúj, Hard Candy című albumát bemutató énekesnőt.
A ma is kitűnő kondiban lévő díva stílusosan, talpig feketében, csipkében jelent meg, karján gitárral, majd egy varázspálcával, és zúzós számmal indított: a Hung up heavy metál verziójával!
És ez csak a kezdet volt...
Madonna kitett magáért: hozta formáját a színpadon, kihívó volt és vadító, ahogy szokott - sőt, még egy pezsgősüveg is a kezébe került.
Majd a koncert egyik túlfűtött pillanatában maga mellé vonta egyik csinos táncosát, és hosszan megcsókolta a fekete hajú lányt! Kétségtelenül ez volt a fénypont...
Ebben a "kegyben" korábban a dívával közösen fellépő Britney Spears és Christina Aguilera részesülhetett, azóta is sokan emlegetik a nem kis meghökkenést okozó, ám már-már legendává vált akciót...
Madonna egyébként nemcsak Párizsban mutatta be új albumát - korábban New York-ban aratott sikert, legközelebb pedig a brit fővárosban várják a rajongók. Vajon számukra milyen meglepetést tartogat?
Kapcsolódó írások:
- Se tévé, se édesség - Madonna szerint gyerekei becsavarodnának!
- Gyökerekben egyezik Madonna, Celine Dion és Camilla!
- Képek: Madonna hupikékben döbbentette meg a várost!
- Képek: Tesz a kritikára - Madonna megcsinálja a Casablancát!
- Indiai gyereket adoptálna Madonna! - Családi fotók!
- Madonna 4 perce - videóval!
- Madonna: hihetetlen a szex Guy Ritchivel
- Nem éppen szűzies...Madonna beterpeszt albumán - Kihívó képek!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


